hiányzol drága blogom ;
A zene nélküli élet, nem élet;
07 október, 2010
04 augusztus, 2010
a gonosz füst végül végérvényesen...
...szertefoszlott. jött helyette szebb, jobb és nemesebb lelkű.
Nehéz, de már tudatos lélekkel találkoztam lányostornacipős barátnémmal. Ez nem a hetekbe volt, sőt már elég régen - ha mondhatjuk így. A kastély parkban heverésztünk a fűben amikor megjelent két idegen lány, és azt mondták, hogy kereszténységet tanulnak és kitöltenénk-e egy tesztet. Igent feleltünk és válaszokból, kérdésekből kezdtem megvilágosodni - meglátni a fényt. Ott pislákolt, nekem pedig csak követnem kellett. Nagyon nem maradtak meg bennem a kérdések, csak talán egy. Azaz egy ami a legfontosabbnak tűnt és már tudom, hogy az is volt.
Istenről kérdezett ami tág fogalom. Ki hisz benne, ki a Biblia szerint ítéli meg.. én mondjuk úgy: egyedien. Isten képe a szememben elég egyedi és zavaros. Olyan akár egy angyal, aki mindig itt van és segít. Kérhetek akár mit ő itt van és segít, próbálja teljesíteni. Belső hang, Isten, őrangyal vagy maga Lucifer.. nem tudom. Nevezhetjük akárkimnek.
Isten a Biblia szerint egy szent.. ő nem az. Őt rám tervezték akár egy ruhát. Személyre szabott. Nem vagyok én sem szent, vannak hibáim ember mivoltom miatt. Ő nem ember ezért tökéletes. Megtestesíti a tökéletes rosszaságot. Vad és őszinte. Pontosan az, akire szükségem van.
Úgy látszik két idegen Isten tisztelő lány kellett ahhoz, hogy lássak.
Szintén lányostornacipős barátnémmal egy hete voltunk marcaliszitiben és hát.. mindegy. Quimby miatt mentünk, gondoltuk jó lesz. A buszon beült mögénk egy nagy csapat buta picsa (nem vagyok előítéletes de tudom, hogy azok..) Komolyan majdnem elhánytam magam. Persze-persze.. mindenki más és más de akkor is. Akik mögöttünk ültek azt hitték, hogy mi nem tudjuk, hogy ők miről beszélnek. Pedig nagyon is képbe voltunk. És igen.
Egy ilyen frusztráló helyzet kellett ahhoz, hogy önmagamra találjak a sötét füstben.
Frusztrált, hogy egy korty vodka-narancstól már tottttálisan részegek, és ők ezzel is jártak két hetet meg beléjük ez is meg az is szerelmes.. fúj. Azt sem tudják milyen a valódi élet és milyen is a szerelem. Mindent azért csinálnak mert mások elvárják tőlük és nem maguk miatt. Undorító. És ez kellett. Fájt a fejem, szédültem és hány ingerem volt. Megérte és jól esett a kényelmetlen élmény. Rájuk akartam hasonlítani. Olyan akit mindenki szeret, de most már tudom, hogy nem is őket szeretik hanem azt akiknek kiadják magukat. Már nem akarom, egy kicsit sem. És igen, ezt nevezik klassznak. Jó érzés, hogy önmagamra leltem.
saját kicsi füstfelhőm az ami csak az enyém. akárki akarja, sosem kapja meg. a füst elsötétült én pedig hagytam, hogy megszokjam. megszokható a sötétség de egy idő után fullasztó. majdnem megfulladtam, de önmagamra leltem egy kényelmetlen de ebben az esetben kellemes helyzetben. tudom, hogy kivagyok. miért vagyok ilyen és azt is tudom, hogy ki akarok lenni. köszönöm ezt azoknak a butácska lányoknak akiket mindenki nagyon imád - én nem.
a szertefoszlott füst helyére jött szebb, jobb és nemesebb lelkű. az én Drága Istenem, pontosvessző pedig ott lebeg benn mellettem és őszintén örül velem. örül annak, hogy végre boldog vagyok. örül, hogy nem jön többet a felesleges trauma amiatt, hogy hiányosnak érzem magam - mert már nem érzem.
Nehéz, de már tudatos lélekkel találkoztam lányostornacipős barátnémmal. Ez nem a hetekbe volt, sőt már elég régen - ha mondhatjuk így. A kastély parkban heverésztünk a fűben amikor megjelent két idegen lány, és azt mondták, hogy kereszténységet tanulnak és kitöltenénk-e egy tesztet. Igent feleltünk és válaszokból, kérdésekből kezdtem megvilágosodni - meglátni a fényt. Ott pislákolt, nekem pedig csak követnem kellett. Nagyon nem maradtak meg bennem a kérdések, csak talán egy. Azaz egy ami a legfontosabbnak tűnt és már tudom, hogy az is volt.
Istenről kérdezett ami tág fogalom. Ki hisz benne, ki a Biblia szerint ítéli meg.. én mondjuk úgy: egyedien. Isten képe a szememben elég egyedi és zavaros. Olyan akár egy angyal, aki mindig itt van és segít. Kérhetek akár mit ő itt van és segít, próbálja teljesíteni. Belső hang, Isten, őrangyal vagy maga Lucifer.. nem tudom. Nevezhetjük akárkimnek.
Isten a Biblia szerint egy szent.. ő nem az. Őt rám tervezték akár egy ruhát. Személyre szabott. Nem vagyok én sem szent, vannak hibáim ember mivoltom miatt. Ő nem ember ezért tökéletes. Megtestesíti a tökéletes rosszaságot. Vad és őszinte. Pontosan az, akire szükségem van.
Úgy látszik két idegen Isten tisztelő lány kellett ahhoz, hogy lássak.
Szintén lányostornacipős barátnémmal egy hete voltunk marcaliszitiben és hát.. mindegy. Quimby miatt mentünk, gondoltuk jó lesz. A buszon beült mögénk egy nagy csapat buta picsa (nem vagyok előítéletes de tudom, hogy azok..) Komolyan majdnem elhánytam magam. Persze-persze.. mindenki más és más de akkor is. Akik mögöttünk ültek azt hitték, hogy mi nem tudjuk, hogy ők miről beszélnek. Pedig nagyon is képbe voltunk. És igen.
Egy ilyen frusztráló helyzet kellett ahhoz, hogy önmagamra találjak a sötét füstben.
Frusztrált, hogy egy korty vodka-narancstól már tottttálisan részegek, és ők ezzel is jártak két hetet meg beléjük ez is meg az is szerelmes.. fúj. Azt sem tudják milyen a valódi élet és milyen is a szerelem. Mindent azért csinálnak mert mások elvárják tőlük és nem maguk miatt. Undorító. És ez kellett. Fájt a fejem, szédültem és hány ingerem volt. Megérte és jól esett a kényelmetlen élmény. Rájuk akartam hasonlítani. Olyan akit mindenki szeret, de most már tudom, hogy nem is őket szeretik hanem azt akiknek kiadják magukat. Már nem akarom, egy kicsit sem. És igen, ezt nevezik klassznak. Jó érzés, hogy önmagamra leltem.
saját kicsi füstfelhőm az ami csak az enyém. akárki akarja, sosem kapja meg. a füst elsötétült én pedig hagytam, hogy megszokjam. megszokható a sötétség de egy idő után fullasztó. majdnem megfulladtam, de önmagamra leltem egy kényelmetlen de ebben az esetben kellemes helyzetben. tudom, hogy kivagyok. miért vagyok ilyen és azt is tudom, hogy ki akarok lenni. köszönöm ezt azoknak a butácska lányoknak akiket mindenki nagyon imád - én nem.
a szertefoszlott füst helyére jött szebb, jobb és nemesebb lelkű. az én Drága Istenem, pontosvessző pedig ott lebeg benn mellettem és őszintén örül velem. örül annak, hogy végre boldog vagyok. örül, hogy nem jön többet a felesleges trauma amiatt, hogy hiányosnak érzem magam - mert már nem érzem.
21 július, 2010
Bekebelez a füst..
Rájöttem napok óta gondolkodásra ösztönző érzésem jelentésére. És el kell mondanom, hogy szörnyű. Ugyebár azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.. mégis én k*rvára nem érzem magam benne sehol sem. Egy másik világban élek.. naaa, az túlzás inkább lebegve leledzek. Nem élet az ilyen. Ha sokáig folytatom talán tébolyba is kerget mivel ez sosem valósulhat meg. A füst ami gomolyogva körülleng teljesen más, mint ami körülöttem zajlik. Fekszem a csillagosan eget bámulva és rá kell jönnöm, hogy a gondolataim nem az életem körül járnak hanem az álmok körül. Teljesen máshova vetítem magam, egy olyan helyre ami nem is létezik - vagy ha mégis akkor nem itt. Elkeserítő egy helyzet. Néha kiszakít belőle lányostornacipős barátném, de keveset fordul elő és inkább a valótlanba temetkezek. Azon a helyen olyan gyönyörű minden. Olyan vagyok, mint amilyen lehetnék, és amilyen szeretnék lenni de felébredve rájövök, hogy én, ezt nem merem. Túlságosan függök másoktól, olyan emberektől akik nem is ismernek, és akiket megvetek. Megvetem őket azért, mert ők is ezt teszik pedig kicsit sem ismernek. Üresek és mégis ítélkeznek felettem. Buta vagyok, végtelenül buta. Régen mindig magamnak éltem és nem érdekelt mit gondolnak mások. Ma már függök tőlük, és azt hiszem ezért lebegek az álmaimba. Ott, ahol önmagam vagyok vidáman és egészen. Nem értem saját magamat és ez olyan hihetetlen. Nem is én vagyok. Megtapogatom a karon és belegondolok abba amit eddig leírtam.. szinte egy másik emberré váltam. Hogy engedhettem meg, hogy idáig fajuljanak a dolgok...? Ez botrányos, és szánalmas. Sokat rejtő szó, kinek mi a szánalom, nekem jelen esetben saját magam.
Kérdezem én a nagy semmitől, hogy vajon magamra találhatok-e? Újra az lehet akinek saját véleménye? Mégpedig azt a véleményt, amit én tartok jónak és nem azt, amit mások látni akarnak. Nem tudom. Pedig minden nem tudom mögött van egy kis tudás. Talán ez mögött is van, de szerintem még csak a messzi távolban körvonalazódik a válasz. Amikor megkérdezik tőlem, hogy miujság, akkor azt felelem, hogy semmi. Ami teljesen így is van.
Feldobhat esetleg a felszínre a könyves boltban eltöltött idő. Varázslatos egy hely telis-tele tudással és álmokkal. A ropogós, frissen nyomtatott könyvek illata körüllengi az egész helységet és remegő orrlyukakkal a magasba repülök. Fantasztikus érzés. És igen, jól hiszem ha azt mondom: erre van szükségem. Könyvet akarok venni, és olyan ruhát ami nekem tetszik és nem másnak. Olyanra szárítom meg a hajam, ami nekem tetszik és nem annak aki szembe jön velem a népes de mégis üres utcákon. Színházba akarok menni, hogy újra átjárjon azaz érzés ami egy éve Pesten a Madách színházba. Az álmaim akkor gyökeret vertek és érezni akarom, hogy élek. Élni az álmaimért, és nem az álmaimban. Újra ott akarok lenni a cinema cityben Eclipset nézni, és érezni, hogy élek. Azt akarom, hogy átjárjon az a megsemmisítő érzés, amikor kábultan lebegsz de mégis tudod, hogy meglelted a lehetetlent.
akarom! akarom! akarom!
Kérdezem én a nagy semmitől, hogy vajon magamra találhatok-e? Újra az lehet akinek saját véleménye? Mégpedig azt a véleményt, amit én tartok jónak és nem azt, amit mások látni akarnak. Nem tudom. Pedig minden nem tudom mögött van egy kis tudás. Talán ez mögött is van, de szerintem még csak a messzi távolban körvonalazódik a válasz. Amikor megkérdezik tőlem, hogy miujság, akkor azt felelem, hogy semmi. Ami teljesen így is van.
Feldobhat esetleg a felszínre a könyves boltban eltöltött idő. Varázslatos egy hely telis-tele tudással és álmokkal. A ropogós, frissen nyomtatott könyvek illata körüllengi az egész helységet és remegő orrlyukakkal a magasba repülök. Fantasztikus érzés. És igen, jól hiszem ha azt mondom: erre van szükségem. Könyvet akarok venni, és olyan ruhát ami nekem tetszik és nem másnak. Olyanra szárítom meg a hajam, ami nekem tetszik és nem annak aki szembe jön velem a népes de mégis üres utcákon. Színházba akarok menni, hogy újra átjárjon azaz érzés ami egy éve Pesten a Madách színházba. Az álmaim akkor gyökeret vertek és érezni akarom, hogy élek. Élni az álmaimért, és nem az álmaimban. Újra ott akarok lenni a cinema cityben Eclipset nézni, és érezni, hogy élek. Azt akarom, hogy átjárjon az a megsemmisítő érzés, amikor kábultan lebegsz de mégis tudod, hogy meglelted a lehetetlent.
akarom! akarom! akarom!
15 július, 2010
Mutasd magad!
Pusztai Mercédesz vagyok. De csak merszi, a teljes kiejtés hozzám túlságosan komoly és hivatalos. Apám választotta a nevemet.
A pasiktól általában tartok. De létezik valahol egy, akitől majd nem fogok. Remélem, megérem. Hiszen a halál oly kiszámíthatatlan.
A mi családunkban asszem' én vagyok az egyetlen aki nem mutatja ki az érzelmeit - ha mégis akkor azt is csak ritkán. Tiltott az sz betűs szó (szeretlek).
Kisebb koromban szoktam rá, hogy figyeljem az embereket. Azonnal észre lehet venni, hogy melyikük milyen. Átlátszó és üres. Érett és bölcs. Tapasztalt és érett. Vagy az utóbbiak ellentéte. Nagyon sokan vagyunk.
Nagyobb koromban - azaz manapság - mindig azt képzelem, hogy egy színpadon állok és én vagyok a főszereplő. Színésznő vagyok. A közönség soraiban pedig ott ül az a srác aki csak engem szeret. Csak engem tüntet ki a figyelmével és nem mást. Hogy én jelentem számára a mindent. Csak kitalálom de mégis, sokszor olyan valóságosan tűnik és kicsit talán az is. Sokszor menekülök oda a való világ elől. Ott minden olyan szép.
Régész, bűnügyi nyomozó, sorozatgyilkos szerettem volna lenni kislánykoromban. Ma már csak eljátszani szeretném őket, vagy leírni.
Most nagyobb koromban színésznő, dramaturg szeretnék lenni, ha nagy leszek. Vagy mondjuk, író.
A pasiktól általában tartok. De létezik valahol egy, akitől majd nem fogok. Remélem, megérem. Hiszen a halál oly kiszámíthatatlan.
A mi családunkban asszem' én vagyok az egyetlen aki nem mutatja ki az érzelmeit - ha mégis akkor azt is csak ritkán. Tiltott az sz betűs szó (szeretlek).
Kisebb koromban szoktam rá, hogy figyeljem az embereket. Azonnal észre lehet venni, hogy melyikük milyen. Átlátszó és üres. Érett és bölcs. Tapasztalt és érett. Vagy az utóbbiak ellentéte. Nagyon sokan vagyunk.
Nagyobb koromban - azaz manapság - mindig azt képzelem, hogy egy színpadon állok és én vagyok a főszereplő. Színésznő vagyok. A közönség soraiban pedig ott ül az a srác aki csak engem szeret. Csak engem tüntet ki a figyelmével és nem mást. Hogy én jelentem számára a mindent. Csak kitalálom de mégis, sokszor olyan valóságosan tűnik és kicsit talán az is. Sokszor menekülök oda a való világ elől. Ott minden olyan szép.
Régész, bűnügyi nyomozó, sorozatgyilkos szerettem volna lenni kislánykoromban. Ma már csak eljátszani szeretném őket, vagy leírni.
Most nagyobb koromban színésznő, dramaturg szeretnék lenni, ha nagy leszek. Vagy mondjuk, író.
12 július, 2010
it's ok
a boldogságot nem adják ingyen. ha így lenne mindenki vigyorogna.
ne sírj mert elmúlt. mosolyogj mert megtörtént- a kérés egyenlőre lehetetlen akármilyen bölcs és igaz.
Érdekes. Amikor ott hagytuk és hátra fordulva, lassan haladva a kijárat felé integettem neki akkor tényleg azt szajkóztam magamba, hogy 'önuralomönuralom' és mintha sav marta volna végig a torkomat minden egyes nyelésnél. Aztán amikor a sav megtette a hatását, elszorította a nyelőcsövem és be kellett hunynom a szemem különben kiszivárgott volna a sav maradéka. Pokoli érzés a hiány és féltés érzése. Imádkozok pedig nem vagyok hívő, sem vallásos. Én a saját Istenemhez formálom akit pontosvesszőnek nevezek.. találónév. Nekem ő az Isten, tőle kérem, hogy vigyázzon rá.
az én szívem nem fáj.. nem fáj mert egy sajt.
Amikor szomorúak vagyunk gondolnunk kell arra, hogy azért élünk, hogy boldogok legyünk. Tennünk kell azért, hogy sikerüljön az, amit elterveztünk és azt a sorsot kell beteljesíteni, amit mi kreáltunk ki és nem más. Mikor elpilledve merengünk emlékezni kell arra a napra amikor meghalunk. Meghalunk de nem végérvényesen. Meghalunk egy kicsit, de aztán csak várni kell, hogy felkeljen a nap. Az újonnan kélt nap hozhat boldogat és szomorúat. De mégis ha tényleg, úgy igazán meghalunk akkor nem lesz miért élnie azoknak akiket hátrahagyunk. Mert mindenkire emlékszik valaki; mindenkiért hullajt valaki könnyeket. És amikor eszünkbe jut egy emlék amikor kicsit meghalva éreztük magunkat akkor tudjuk csak igazán, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Meghalva érezhetjük magunkat amikor a ló túloldalán vagyunk. Rossz és jó. Meleg és hideg. Édes és keserű. Szag és illat. Világos és sötét. Élet és halál.
Bonyolult lelkek vagyunk, mi emberek. Mégis hiszem azt, hogy egyszer szavakba önthetem a lehetetlent. Miért érezzük savnak a hiányt? Milyen szó fejezheti ki amikor tényleg szárnyalunk és azt hisszük ennél nincs jobb? Megválaszolhatatlannak tűnik mégsem az. Hiszem, hogy én lehetek egyszer az, aki ezekre a kérdésekre választ talál és hiszem, hogy egyszer ezeket a válaszokat valaki értékelni fogja.
rájöttem. azért írok gyerekkorom óta, mert nem tudtam magamról beszélni. nem volt kinek.
nem tudtam és a mai napig nem tudok. nincs és nem is volt kinek.
Olyan fura most minden. Teljesen megvagyok magamon rökönyödve. Hiszen mindig csak kíntatom magam, akkor is ha nem akarom.. most meg. Nahát! Csakis akkor fáj - de akkor piszkosul - ha az emlékek felgyülemlenek. Ha igazságtalan voltam rátör a lelkiismeret. Ha együtt nevettünk, hiányzik és át akarom újra meg újra élni. Egy-egy boldog emléknél elmosolyodom, de ha nagyon bele lovalom magam... lefelé görbül a szám és könnyel telik meg a szemem.
ne sírj mert elmúlt. mosolyogj mert megtörtént- a kérés egyenlőre lehetetlen akármilyen bölcs és igaz.
Érdekes. Amikor ott hagytuk és hátra fordulva, lassan haladva a kijárat felé integettem neki akkor tényleg azt szajkóztam magamba, hogy 'önuralomönuralom' és mintha sav marta volna végig a torkomat minden egyes nyelésnél. Aztán amikor a sav megtette a hatását, elszorította a nyelőcsövem és be kellett hunynom a szemem különben kiszivárgott volna a sav maradéka. Pokoli érzés a hiány és féltés érzése. Imádkozok pedig nem vagyok hívő, sem vallásos. Én a saját Istenemhez formálom akit pontosvesszőnek nevezek.. találónév. Nekem ő az Isten, tőle kérem, hogy vigyázzon rá.
az én szívem nem fáj.. nem fáj mert egy sajt.
Amikor szomorúak vagyunk gondolnunk kell arra, hogy azért élünk, hogy boldogok legyünk. Tennünk kell azért, hogy sikerüljön az, amit elterveztünk és azt a sorsot kell beteljesíteni, amit mi kreáltunk ki és nem más. Mikor elpilledve merengünk emlékezni kell arra a napra amikor meghalunk. Meghalunk de nem végérvényesen. Meghalunk egy kicsit, de aztán csak várni kell, hogy felkeljen a nap. Az újonnan kélt nap hozhat boldogat és szomorúat. De mégis ha tényleg, úgy igazán meghalunk akkor nem lesz miért élnie azoknak akiket hátrahagyunk. Mert mindenkire emlékszik valaki; mindenkiért hullajt valaki könnyeket. És amikor eszünkbe jut egy emlék amikor kicsit meghalva éreztük magunkat akkor tudjuk csak igazán, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Meghalva érezhetjük magunkat amikor a ló túloldalán vagyunk. Rossz és jó. Meleg és hideg. Édes és keserű. Szag és illat. Világos és sötét. Élet és halál.
Bonyolult lelkek vagyunk, mi emberek. Mégis hiszem azt, hogy egyszer szavakba önthetem a lehetetlent. Miért érezzük savnak a hiányt? Milyen szó fejezheti ki amikor tényleg szárnyalunk és azt hisszük ennél nincs jobb? Megválaszolhatatlannak tűnik mégsem az. Hiszem, hogy én lehetek egyszer az, aki ezekre a kérdésekre választ talál és hiszem, hogy egyszer ezeket a válaszokat valaki értékelni fogja.
rájöttem. azért írok gyerekkorom óta, mert nem tudtam magamról beszélni. nem volt kinek.
nem tudtam és a mai napig nem tudok. nincs és nem is volt kinek.
07 július, 2010
Nyom
Megnyugtat a zene. Elszomorít az éjszaka. Reményeket rejt a csend. Kívánom a zajt. Félek az időtől.
Félek, hogy elpazarlom a vele töltött időmet. A viselkedésemmel, esetleg a szarkazmusommal, netán a puszta hangommal. Az idő véges, és vészesen fogy. Hiszen most volt vasárnap amikor lányos tornacipős délutánt töltöttem el. Ő akkor itthon volt, hétre értem haza. Hétfőn körömlakk mánia volt - szintén: hétre értem haza. Kifestettem a körmöm szivárvány színűre. Sárga, narancs, pink, lilás rózsaszín, kék, lila. Gondoltam, leszedem a feketét. A körömre pillantva örömöt lelhetek a látványban mert vele csináltam. Kedden elkérte az mp3-om lejátszómat, mivel nekem nem kell - nem használom. Raktam rá Red Hot-ot, Gunst.
Amikor odaér a gépe Grácból utána még jó sok időt el kell töltenie a Londonban mivel nem indul egyből gép. Hatalmas az a repülőtér. Hogy eltöltse valamivel az időt, zenét hallgat. Múltkor nem tudtam neki odaadni, mivel nővérem b*szta visszakérni valamelyik 'barátjától'. Amikor átnyújtottam neki nyugalom szállt a lelkemre, hogy ennyivel is de segíthettem az útját. Szerdán családi akármicsoda volt. Szám szerint borzalmasak, de miatta elmentem. Csakis azért, hogy még egy kicsi időt nyerjek.
Mindjárt hétfő. Borzalmas hétfő. Elmegy, de tudom, hogy megszokom. Januárba ment el, most jött haza 25.-én. Annyira nyomasztó, hogy az már fájdalmas. Nyomja a mellkasom, átmegy minden idegvégződésemen. Viszont megnyugtató az a most siralmasnak tűnő tény elmúlik. Elmúlik amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is megy. Ha most gondolok erre, azt kívánom bárcsak tovább tartana az itt töltött ideje, de aztán rájövök, hogy ha előbb túlesek azon a fránya búcsún, akkor előbb szabadulok a kelepcéből. Minél később megy el, annál tovább nyomaszt.
Búcsú. Rühellem. Annyira zárt ember vagyok, hogy nem könnyen mutatom ki az érzelmeimet. Nem engedem ha sírok, hogy megvigasztaljanak. Egyszerűen annyira próbálok erős lenni, és önuralmat erőltetni magamra, hogy az már beteges. Nem engedek érzelmileg közel magamhoz senkit. Nem merek megbízni az emberekben, csak magamba.. néha már magamban sem.
Szombaton elfeledem ki vagyok. Átlépek egy határon, kilépek a testemből. Átugrok a ló túloldalára. Száműzöm önmagam.
Hétfőn.. hétfőn fájni fog. Gyenge vagyok. Tegnap lebeszéltem magamat, hogy ezekre a dolgokra gondoljak. Nem is fájt ennyire. Aztán ma, mintha kidőlt volna az a gyenge akaratomból formált fal. Megtört, kidőlt és beszivárgott a nyomás. Mintha tömény sav csurogna a lelkemre. Egy valami nyugtat. Szerdán már nem fog fájni. Elmúlik, érzéketlenné válok.
Azt a csokis puffancsot majszolom amit ő sütött. Hmm. Neki ezeket sosem mondanám el. Önző vagyok, de nem ebben a témában. Neki erről nem szabad tudnia, mert akkor valóban megtudná, hogy nekem az elválás milyen érzés és akkor még jobban fájna neki is. Nem akarom, hogy neki fájjon. Had fájjon nekem, túlélem. A fájdalom emlékeztet rá, hogy valóban itt vagyok és élek. Legalább történik valami.
a világ színes burkolatú, de a grafikája eléggé átlátszó.
Félek, hogy elpazarlom a vele töltött időmet. A viselkedésemmel, esetleg a szarkazmusommal, netán a puszta hangommal. Az idő véges, és vészesen fogy. Hiszen most volt vasárnap amikor lányos tornacipős délutánt töltöttem el. Ő akkor itthon volt, hétre értem haza. Hétfőn körömlakk mánia volt - szintén: hétre értem haza. Kifestettem a körmöm szivárvány színűre. Sárga, narancs, pink, lilás rózsaszín, kék, lila. Gondoltam, leszedem a feketét. A körömre pillantva örömöt lelhetek a látványban mert vele csináltam. Kedden elkérte az mp3-om lejátszómat, mivel nekem nem kell - nem használom. Raktam rá Red Hot-ot, Gunst.
Amikor odaér a gépe Grácból utána még jó sok időt el kell töltenie a Londonban mivel nem indul egyből gép. Hatalmas az a repülőtér. Hogy eltöltse valamivel az időt, zenét hallgat. Múltkor nem tudtam neki odaadni, mivel nővérem b*szta visszakérni valamelyik 'barátjától'. Amikor átnyújtottam neki nyugalom szállt a lelkemre, hogy ennyivel is de segíthettem az útját. Szerdán családi akármicsoda volt. Szám szerint borzalmasak, de miatta elmentem. Csakis azért, hogy még egy kicsi időt nyerjek.
Mindjárt hétfő. Borzalmas hétfő. Elmegy, de tudom, hogy megszokom. Januárba ment el, most jött haza 25.-én. Annyira nyomasztó, hogy az már fájdalmas. Nyomja a mellkasom, átmegy minden idegvégződésemen. Viszont megnyugtató az a most siralmasnak tűnő tény elmúlik. Elmúlik amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is megy. Ha most gondolok erre, azt kívánom bárcsak tovább tartana az itt töltött ideje, de aztán rájövök, hogy ha előbb túlesek azon a fránya búcsún, akkor előbb szabadulok a kelepcéből. Minél később megy el, annál tovább nyomaszt.
Búcsú. Rühellem. Annyira zárt ember vagyok, hogy nem könnyen mutatom ki az érzelmeimet. Nem engedem ha sírok, hogy megvigasztaljanak. Egyszerűen annyira próbálok erős lenni, és önuralmat erőltetni magamra, hogy az már beteges. Nem engedek érzelmileg közel magamhoz senkit. Nem merek megbízni az emberekben, csak magamba.. néha már magamban sem.
Szombaton elfeledem ki vagyok. Átlépek egy határon, kilépek a testemből. Átugrok a ló túloldalára. Száműzöm önmagam.
Hétfőn.. hétfőn fájni fog. Gyenge vagyok. Tegnap lebeszéltem magamat, hogy ezekre a dolgokra gondoljak. Nem is fájt ennyire. Aztán ma, mintha kidőlt volna az a gyenge akaratomból formált fal. Megtört, kidőlt és beszivárgott a nyomás. Mintha tömény sav csurogna a lelkemre. Egy valami nyugtat. Szerdán már nem fog fájni. Elmúlik, érzéketlenné válok.
Azt a csokis puffancsot majszolom amit ő sütött. Hmm. Neki ezeket sosem mondanám el. Önző vagyok, de nem ebben a témában. Neki erről nem szabad tudnia, mert akkor valóban megtudná, hogy nekem az elválás milyen érzés és akkor még jobban fájna neki is. Nem akarom, hogy neki fájjon. Had fájjon nekem, túlélem. A fájdalom emlékeztet rá, hogy valóban itt vagyok és élek. Legalább történik valami.
a világ színes burkolatú, de a grafikája eléggé átlátszó.
03 július, 2010
Akkor jöjjön a beharangozott: The Twilight Saga: Eclipse
Aki nem látta még a filmet és nem akar belőle részleteket megtudni annak írom, hogy vigyázat: spoiler. (:
Előszó:
Mint, ahogy beharangoztam, én is elmentem a moziba, hogy ámulatba eshessek. A premier napján mentem el a zalaegerszegi Cinema City aréna 20 órával kezdődő előadásra. Szívem szerint az éjféli vetítésre mentem volna el, de mivel nem tehettem elmentem a 'majdnem' premierre. Nővérem kísért el egy igen butának mondható 'barátnőjével'. Tudni illik, Keszthelyen lakom, és Zeg nincs olyan messze de azért a negyven perces út eléggé hangulat gyilkos két ilyen nőszeméllyel. Lehet, hogy taplóság a részemről, de ha a Breaking Dawn premierjére is ezzel az emberrel kell mennem akkor kivetem magam a közelben található rémháznak mondott, '10emeletes' tizedik szintjéről. Nem bírja felfogni, hogy nekem ez a sorozat mennyi mindent jelent, hogy tűzbe tenném a kezem a saját köteteimért, vagy akár melyik ereklyémért. Amikor kiszálltam a kocsiból már egyből előkaptam a cigimet és idegtől remegve gyújtottam rá. Mondtam neki, hogy várjanak meg mert én azon az alapon megyek akárhova ha együtt maradunk. Nem pedig engem ott kinn hagy, mint a 'beteg' fanatikust ő meg bemegy illegetni magát. Aztán elszakadt az a bizonyos madzag, és elküldtem a jó büdös francba, majd sírva, remegve elszívtam a cigimet. Egy dolog tartottam bennem a lelket. Eclipse. A többnél is többet jelentett nekem, hogy ott lehessek. Ha nem ezt a filmet nézzük meg, esküszöm hazamegyek busszal. De nem. Mint írtam az Eclipse-ért tűzbe is vetném magam, és nem érdekelne ha porrá égne a testem. Aztáááán, az események jöttek, a zord hangulat maradt. Vagyok és voltam is olyan makacs, hogy nem engedem és büntetem a nővérem bunkó, és lekezelő hangnememmel. Azt se tudja, hogy kivagyok. Kívülről néz de belém nem lát. Fájt, de egy dolog hajtott előre, mégpedig az, hogy beülhessek a terembe végre. Hozzátenném, a New Moon-ra elsőként ültem be, ide szinte utolsóként. Evett már az ideg, de végül amikor elkezdődött a film kizártam mindent és mindenkit.
Éssss akkor jöjjön a főszereplő:
Mivel egy ép ember nem ült a közelemben ezért a saját kezeimet kulcsolhattam össze. Ha most tenném ezt, bizony fájna mégis ott, akkor csak zsibbadtságot éreztem. Minden tagom belesajdult - édes fájdalom volt ez -, remegtem és egyre csak azt tátogtam: úristen. Amikor megláttam, hogy az 'Eclipse' feliratot ami pont úgy égett, ahogy az én szívem és lelkem egyaránt. Ahogy a gyönyörű feliratot körülvevő szürke alapon megjelent egy vörösen izzó kör. Mintha belerepültem volna én is a filmbe. Szárnyaltam, kapkodtam a levegőt. Mosolyogtam, sírtam, a jobb kezemen lévő Bella hold köves gyűrűjének utánzatát markoltam. Nem érdekelt ki látja. Még az sem tudott a tudatomba férkőzni, hogy előttem vihogtak, nyámmogtak, zörögtek. Viszont egy valami idegesített: a komoly, és érzelmes jeleneteknél sokan viháncoltak. Igen ez a nagy átka annak, ha premierre megy az ember. Mégsem bántam. Annyira gyönyör fakasztó volt. Minden hang és kép a tudatom legmélyéig repült, és a lelkem mélyre elrejtett ládájába ivódott. Soha senki nem veheti el tőlem amit akkor, ott éreztem.
Imádom Gunst, az Eclipse Ost.ba egyenes bele vagyok habarodva, de ott a moziban, a legfelső sor, nyolcas székében ülve - azt hiszem az egyetlen tiszta pillanatomba - rájöttem, hogy ez a film olyan, mint egy a kedvenc albumaim közül, vagy az összes album együtt véve. Minden szám, minden akkord, az összes zongora játék, szóval: minden. Magába foglalta azt, amint a zene jelent nekem. És köztudottan a zene jelenti a mindent, amit az élettől kaphattam.
Maga a film:
Nagy feketeség majd felcsendült az egyik külön kedvencem, a The Black Keys-től a Chop and Change. Riley kilép - gőzöm sincs honnan :$. Nem bírtam arra figyelni, hogy honnan mert egyszerűen annyira be voltam zsongva és kapkodtam a levegőt, hogy csak Riley marad meg. Victoria megtámadja. Nekem nagyon tetszett ez a jelenet. Xavi nagyszerűen játszotta el Riley átalakulását. A következő képkockánál könnyeztem, de rendesen. Felcsendül Bella monológja, majd beugrik a kép amikor ott ülnek Edwarddal a réten. Gyönyörű kékes lilás virágok veszik körül őket. Annyira édesek voltak együtt. Ez a két képkocka, nagyon gyökeresen belém ivódott.
Nem voltak különösebben kedvenc jeleneteim. Inkább azokat írnám le, amik a legintenzívebben hatottak rám. Amik úgy Isten igazából belém vájták magukat. Nem bírom sorrendbe írni, inkább írom úgy ahogy jön.
Bevillant elém most legelőször az a rész amikor Edward megkéri Bella kezét. Egyszerűen nincsenek rá szavak. Tátongó érzelem falazza körbe a lelkem amikor abba a jelentbe torkollik a gondolatom. Edward hangja, a mimikája, a szoba, a zene. Bella is annyira szép volt, ahogy megdöbben, és végül igent mond. Három kivételes kedvencem van az Ost.ról, ezt a hármat már vagy több százszor meghallgattam. Az egyik pont ebben a jelentben kapott helyet. Sia-tól a My Love. Erre a számra sincsenek szavad, csak érzelmek. Elzsibbadsz tőle, repülsz. Mintha valami érzelmi lidokaint kapnál úgy kábulsz el. Én személy szerint mindig egy általam kitalált színdarabba repít el, és amikor vége olyan, mintha kábulatból ébrednék fel, elzsibbadt ujjbegyekkel. Az ágy jelenet volt pont a leánykérés előtt. Elgondolkodtam, hogy ha már ez ilyen akkor milyen lesz a nászéjszaka?!
Aztán ott volt egy olyan rész is aminél be kell valljam, hogy becsaptam a könyvet és ha nem tisztelném a Twilight-ot ekkora vehemenciával, talán még a földhöz is csapom.
Bella/Jacob csókja. A könyvben tudható, hogy Bella miért tette meg, miért vetemedett arra, hogy megkérje Jake-et: csókolja meg. Amikor még javában vártuk az Eclipse eljövetelét azon járt a buksim, hogy ennél a résznél miként tépem szét az alattam lévő széket. De nem. David Slade-nek tényleg oltárt állítok. Nagyon jól, és érthetőn megcsinálták ezt a rész is. Bella arcán tükröződik, hogy azért kéri meg Jacobot mert az megzsarolta. Pont, mint a könyvben. Szerelmes Jacobba, aki próbálja elbizonytalanítani azzal a gondolattal, hogy vele lehetne gyereke, teljes emberi élete ami Edwarddal nem. Mégis Bella jól dönt, és nem a szíve kisebb, hanem a nagyobb részére hallgat. Mert neki Edward az Igazi Nagy Ő. Jacob amikor viszi fel Bellát a sátorhoz a hegyekbe világosan elmondja, csak akkor csókolja meg Bellát ha az megkéri. Bella megkérte, tehát megtette. Pont olyan volt a csók, ahogy a könyvbe. Mintha a könyvből a szavak életre kelve mozgó képet alkottak volna. Csodálatos volt. Megjegyzésként hozzá kell tennem, hogy őrületes hálával tartozom azért is Steph.nek, hogy Nessie-t Jacobnak teremtette. Köszönöm ezt Neked.
*óóó, Istenem sose érek a végére annyi mondani valóm van >.<*
Az összes Bella/Edward jelenetnél megjelent a Metric-től az Eclipse (All Yours) score. Gyönyörű. Amikor végé lett a filmnek, egyből ez a szám kezdődött el, de akkor ost. formájában. Nem akarom úgy az összes jelenetet leírni, mert talán ez a kettő volt az ami nagyon nagy benyomást tett. Egy atomnyival nagyobbat, mint a többi. Jöjjön akkor a harmadik kedvenc számom. The Bravery - Ours. Az Alice által rendezett érettségi partin csendült fel. Én azon nyomban nekiálltam a lábammal dobolni az ütemet. Imádom azt a számot. Minden érzékemet eltudja tompítani, pont, mint Guns. Most kezdtem úgymond 'ráállni' a Fanfarlo - Atlas című nótájára. Az a szám akkor csendült fel amikor Edward átadta Bellát a határnál. Megjegyzés: a moziban mindenki sóhajtozott ugyanis először Bella kap egy szenvedélyes csókot Edwardtól, majd a kockás hasú Jacob zárja szoros ölelésbe. Ekkor hangzott el tőlem kissé hangosabban az a mondat, hogy: Ééééés most mindenki Bellát irigyli. Igen, besárgultam az irigységtől én is. Jonathan Low - Vampire Weekend. Bella Emily-éknél. Az a szám volt az első amit megszerettem az ost.ról. Annyiraaa kimondhatatlanul imádom.
Legyen ennyi elég a filmről, a többi már csak a nyomós karakterekről és a Twilight - New Moon - Eclipse eltéréseimről fog szólni. (:
Azt kell mondjam, hogy az Eclipse a kedvencem a filmek közül. Könyvben nem annyira szerettem mert Jacob és Edward is sokat szenvedett benne. Mivel Team Svajcot képviselem, ezért mindkét szereplő sorsát a szívemen viselem. Filmben intenzívebb volt. A karakterek vidámabban voltak, és nem csak ez a hármas jelent meg benne, hanem a Volturi, a nomád vámpír sereg, a Cullen család és a farkasok is. Például a könyvben igaz, hogy nem kakaskodott Edward meg Jacob azután, hogy Jake megcsókolta Bellát, és Bella 'betörte' a képét. De! Lehet, hogy ez valakinek nem tetszik mert nem igazán könyv hű, de a könyvek és a filmek világa az én nézeteim szerint eltérő, teljesen más. Egy akció jelenet, vagyis, mint itt a harcot a filmben színesebbnek láttam, mint ahogy a könyvben olvashattam. Mindkét változat tetszett, de mindkettő teljesen másért. A három eddig megjelent filmből mindegyiket másért szeretem. A Twilightot azért mert ezüstösen, zordan és sötéten fedi fel a vámpírokat na, meg Bella és Edward egymásra találását. Tele van zongora művekkel amik teljesen elvarázsoltak. Sokat látni a sötét erdőt is ami igazán megihletett. A szobám falát pont erre a méreg zöldes, szürkés színre festetem, és természetesen a forksi erdőt fogja ábrázolni. A New Moonban a könyvhűsége fogott meg. Annyira olyan, mint a könyv, hogy az elmondhatatlan. A New Moon Ost. pedig teljesen a filmre/könyvre van szabva. Csodálatosak benn a színészek, a főszereplők arcjátéka és az, ahogy Jacob és Bella hogyan teljesedik ki. Az Eclipse-t pedig már megint teljesen másért. Színes, valahogy mégis könyv hű, érzelmes és igazi. Ugyanazt éreztem, mint a könyvnél. Megszakadt a szívem Jacob miatt. Sírtam amikor Edward megkérte Bella kezét. Borzongtam a harc jelenetnél. Természetesen hiányoltam belőle részeket is. Pl. amikor Bella Edwardnak zokogja ki magát. Vagy amikor Jacob farkas alakban menekül miután megkapja az esküvői meghívót. Kis részek voltak ezek, de mégis fontosak. Nem rovom fel hibának, hiszen a tiszteletem nagyobb annál, minthogy fikázzam azt, amit ennyire szeretek.
Breaking Dawn a kedven könyvem. Igazából nem nagyon szeretem Bella karakterét. De az Eclipse-ben kifejezetten megszerettem. Valami csoda folytán megmosolyogtatott a karaktere. Mondjuk az utolsó monológja Edwardnak. Igen az után gondoltam azt, amit most leírtam róla. Ezt az elbeszélését hiányoltam a könyvből. Ott olyan kis esetlen volt, mintha azért menne Edwardhoz, mert muszáj. Ezt éreztem közben. És a film teljesen más volt. Megértette velem azt, amit eddig nem tudtam. A Breaking Dawnban igazán kedveltem Bellát. Amikor megtartja Nessie-t. Amikor elbúcsúzik a családtól és Edwardtól. Amikor elnevezi a kislányt. És vágül amikor vámpír lesz. Nagyon szerettem vámpírként és anyaként.
Karakterek:
Nos, azt hiszem ennyi volna. Eddig azért nem írtam meg bejegyzést, mert féltem. Féltem, hogy elvesznének az emlékek és érzések, amiket a mozivászon előtt éltem meg. Csodálatos élmény volt.
Köszönöm itt is Apukámnak! Annyi Twilight-os ereklyét kaptam már tőle. Köszönöm Neked, hogy teljesíted a hóbortos kéréseimet. Szeretlek, és igen... már Te is része vagy a varázslatnak.
"Ne állj ellen, ne tiltakozz
A végzet ellen, ne hadakozz!
Újhold előtt leszáll, az Alkonyat
Fogyatkozunk, aztán Hajnal hasad.
Edward és Bella el nem szakad
Ha tiltakozol, ha ellen állsz,
Az Alkonyat úgyis leszáll..."
