Fura betegségem neve: The Twilight Saga

Decemberben lesz már két teljes éve, hogy az életem része a Twilight Saga. Akárki elítélhet, mert azt mondja, hogy ez a regény sorozat olyan, mint a többi.. de nem, nekem nem.
Megváltoztatta az életemet és tudom, érzem, hogy van világképem. Kritizálni tudnám, persze, hogy tudnám mégsem teszem. Akkora vehemenciával tisztelem ezt a művet, hogy egyszerűen az elveim nem engedik meg, hogy megtegyem. Olyan, mint egy tabu: nem lehet megszegni. Vagy akár egy vallás. Én e szerint a vallás szerint élek. Betartom a magam által kreált néha több, néha kevesebb szabályból álló parancsolatot.
A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.
Igen, van ilyen is. Amikor a saját vallásomat megszegve nem írok. Az írást, úgy kaptam a Twilight által, mint magamat. Leírhatatlan, szavakba nem foglalható érzelem gombolyag. Azért írok mert egy másik ember lettem - a Twilightnak és a Harry Potternek köszönhetően. És amikor nem vetem papírra a gondolataim kusza halmazát, megszegem az első szabályt. Olyankor eléggé elkap a lelkifurka és csak egy módon enyhíthetem: írok.
Több ezer forintot költöttem a Twilightos csecsebecséimre. De! Ma már, hogy a polcomon tudhatom a képen található holmik mindegyikét - kivéve egy pólót az varrónőnél van - nyugalom települ a szívemre. Ez a nyugalom hasonló az íráshoz kapcsolódó bágyadt nyugalmamra. Hasonló, de nem ugyan az.
Köszönöm Stephenie Meyer. Olyan hála és szeretet önt el amikor Rád gondolok és annyi szeretet, élményt kaptam amit sosem reméltem. Olyan életet kaptam Tőled amiért életem végéig vezekelni fogok.

Hiányzol

Hiány. Milyen egyszerű szó és mégis mennyire nehéz, és nagy gondokat, agy megdogoztató helyzeteket, lelki fájdalmat tud okozni. Lelki fájdalom. Nos, nekem az most van bőven.
Vége az évnek, nincs több hajsza éés a nagy szikla csak úgy lecsúszott a vállamról én pedig elkényelmesedtem. Egy hónap. Egy hónapja b*szok írni egy átkozott sort nem írtam! Egy magamfajta költői léleknek ez borzasztó hosszú kihagyás. Annyi kétely ácsingózik a testemben, a zsigereimben végig.. az a mennyiség. És én ezeket nem tudom megemészteni! Tennem kell ellene! Hiányzol. Annyira kimondhatatlanul hiányzik az írás.
Amikor megismertem a Merengőt azt mondtam: én csak itt egy HP fic olvasó leszek. Én nem fogok írni.
A francokat nem! Ki akarok törni, meg akarom mutatni a világnak, hogy igenis én vagyok az a magyar lány aki tud írni és akar és küzd és ott van a neve ahol a legnagyobbaké van! Meg akarom valósítani azt amit elterveztem. DE én ehelyett csak ülök a seggemen és nyavalygok, cigizek és bulizok, alszok és lustulok, gépezek és gépezek(!) nem teszek semmit ez ellen! Elnézem az embereket akik adják ki a könyvüket, frissítenek és írnak, én meg ülök és úgy viselkedek, mint egy magamfajta tini lány! Nem akarom! Nem akarok egy lenni a sok hülye, önelégült pasizós p*csa közül, akiknek egy gondjuk az, hogy nem tetszenek minden szembe jövő lepedő virtuóz egyénnek. Sosem akartam ez lenni. Most pedig mégis.. abban a világban, abban a füst felhőben lebegek és leledzek amit sosem szántam magamnak. Nem a sors sodorta ezt felém.. óó nem. Ezt én játszottam ki a sorstól, az pedig elém hajította, mondván: nesze! Vidd amit megfőztél.. te senki..
Senki vagyok. Egy egyszerű, önmarcangoló senki. Grat.
Dugong.. rávilágítottál arra ami a legjobban nyomja a szívem. Te mindig itt vagy. Itt ahol az események zajlanak, itt ahol a sziklák gördülnek le a vállamról és fel vissza. Itt vagy, és látsz. Ugye nem tűntem el..? De. Nagyon is eltűntem. Egy óriási áramlat lesodort a víz alá, nem látom a fényt, nem kapok levegőt. Megfulladok. Kapálódzok, segítségért kiáltok. De ebben a hatalmas szurok feketeségben nincs senki, csak én és a döntéseim. Elkapom a felém nyújtott kötelet amit már húznak vissza a felszín felé. Úszok utána és belekapaszkodom abba az életbe amibe élni akarok. Ha elhalasztom ezt a csodás lehetőséget akkor a felszín alatt fogok meghalni, senkiként. Mi legyen merszi..? Gondolkozz! Élj végre!
Írni fogok. Rengeteg szabad idő, kellemesen hűs időjárás, kék Camel, az én elnyűtt csoda laptopom♥.. ez kell ahhoz, hogy végre: éljek!
Hiányzik, az a lány aki voltam. Hiányzik, a veled eltöltött idő. Hiányzik, az ahogy megizzasztott és feldühített a lényed. De amikor itt vagy, csak akkor lehet minden: egész.

*holnap felnézek a háborgó kék égre, mosolygok és cigizek, nevetek és sírok. az érzéseim összecsapnak akár a hideg és a meleg találkozása ami villámokat eredményez.. de én nem bánom. villámlani fog az eszem és a lelkem egyszerre, de végül minden elnyugszik. nyugalom... nyugalom csodás nyugalom.. hol vagy? mért nem fogod a kezem? szorítsd meg, hogy tudjam itt vagy és élsz! ha elbújtál kiáltsd: itt vagyok! ha elmentél gyere vissza! nyugalom téged akarlak mióta csak eltűntél.. eltűntél de hova? gyere vissza.. kérlek.. nagyon kérlek. ha most azt súgod, tegyem amit helyes ígérem, azt fogom tenni. drága nyugalom..*

Főszerep

Aby nem is olyan rég bejelentette, hogy ihlete támadt, de a főszereplő személyében engem képzel el. Na, ilyenkor én, a magát utáló, és fitymáló lány mit gondolhat? 'b*zdmeg ez valami vicc?!' kb. igen ez volt az első gondolatom, de nem, nem vicc. Nagyon meglepődtem, mert mindig is ilyesmiről álmodtam. Aby, mint az író nem akarta/akarja elmondani, hogy miért pont én, azt felelte kérésemre miszerint mondja meg: majd megtudod, ha megírtam az első fejezetet. Addig is le kell írnom magamról egy csomó mindent ami azt hiszem nehéz feladatnak bizonyul. Aby azt is mondta, hogy megváltoztathatom a történetben a nevem, de eddig még nem találtam olyan nevet ami hozzám illene a Merszin kívül. Talán a Scarlet.. de ezen még agyalok. A történethez választhatok egy másik lány képét vagy lehetek én.. én. Ez is necces mivel olyan kis csökötten csúnyácska vagyok, hogy nagyon és nem tudom mi lesz abból, ha az én képem lesz feltűntetve a blogon. Blogon bizony. Istenem, ez olyan pokolian jó érzés. Nagyon meglepett és nagyon meghatott ez az egész. Egy nagy vágyam vált ezzel valóra és annyira boldog voltam mikor megtudtam. Színésznő és író lévén nagyon szerettem volna egyszer magamról olvasni, és bízom benne, hogy magamra ismerek majd a történetben. Nem vagyok egoista, nem kell félre érteni, ez csak puszta kíváncsiság.
Nagyon szépen köszönöm Abigel a lehetőséget, de igazán nem értem, hogy mi fogott meg bennem, és pont én, hogy tudtalak megihletni amikor semmi olyasmi nincs bennem.

Féltett titok

Egy barátom aki egészen idáig nagyon messze állt tőlem most megtudta a féltett titkomat ami nem más, mint az írás. Bizony a környezetben élő emberek nem tudnak róla, nem azért mert szégyenlem, hanem inkább mert félek, nem értékelnék. A szüleim, mint a gyerekükre büszkék mert ki gondolta volna, hogy a kislányuk egyszer írni fog pedig 7-8 évesen kinem állhatta azokat a könyveket amikbe nem voltak képek. Egy lány akiben megbíztam, s elmondtam neki a legszebb és legjobban őrzött titkomat hazudott, elárult és én ma már megvetem. És egy barát akinek az első mondatomat szántam ma meglepett és megríkatott is egyaránt. Egy személy a környezetemből aki azt mondta, hogy sokra vihetem borzasztóan sokat jelent! Erőt merítek belőle, tovább lépkedhetek az írásaim folytatásának útján, és, hogy még el is olvassa a bejegyzéseimet egyenesen lenyűgöző! Köszönöm Neked Horváth Ramóna, a szavaid igazán sokat jelentenek és feljebb emelik a blogom színvonalát! (L)