Valami elszakadt bennem

Valami elszakadt bennem.. ott legbelül. Szemmel nem látható helyen. A lelkem legmélyén. Mintha valami láthatatlan rosszakaró kis lény az enyészetnek akarná adni a lelkem. Kitartsak? Nos, kitartok.. de mégis meddig? A beszéd, a szavak sok mindent helyre hozhatnának, de mégis mikor. Ez két személyen múlna. Azt hittem, hogy a barátom, és én megbíztam benne.
Bizalom. Nagy kincs és akinek a kezében van, az hatalmat tart a markában, még ha nem is sejti az illető. Soha többet nem bízok meg senkiben. Még sokszor a saját magamba tett hitemben is megingok. Akkor miért adnám egy másik embernek kulcsot a gyengeségeim kapujához? Ennyire hülye még én sem vagyok. De voltam. Óóó, milyen botor voltam. Annyira fáj, és annyira félek.
Jelen percben üresnek érzem magam. Végtelenül üresnek és erről te tehetsz. Hátba döfsz, mint egy hazug árulót amikor végig a te érdekeidet néztem, nem pedig a sajátomat. Na, igen van az a k*rva hasztalan tulajdonságom, hogy sosem a magam érdekit figyelem hanem, az állítólagos barátaimét. Ha azt mondják csütörtök, akkor már elmúlt egy hétfő nem? Titokzatos hétfő.. burokba foglalja a hazugság és álca keverékét. Én lennék a hibás, én vigyem el a balhét amit el sem követtem? Na, azt már nem. Pokolian hiányoznak a veled kapcsolatos dolgok. Amikor eszembe jutnak az emlékek mosolyognom kell, de ez csak külső jel. A szívem összefacsarodik a gondolatra, ha az jár a fejembe - mint most -, hogy engem hibáztatsz, engem gyűlölsz és döfsz hátba azért amit el sem követtem.
Tanultam. Nagyon sokat tanultam. Nem bízok meg ezentúl senkiben sem. Nem tárom fel többet a gyengeségeimet, és nem mutatok mást, mint aki vagyok. Én vagyok én. Merszi.. őszintén, csúnyácskán, védekezve.. de én vagyok. Magamra találtam. Köszönöm. Tényleg.
Ha valóban engem hibáztatsz továbbra is.. akkor kérlek, felejtsük el egymást, és hagyj engem békén. Jól éreztem.. nem jelentek és jelentettem neked semmit sem. Akkor kösz. Ég veled, Isten áldásával.

Vége

Egy illat. Egy hang. Egy pillanat. Egy ígéret. Egy barátság... egy élet. Semmisé váltam, és nem tudom, hogy mostanában ez változni fog-e. Nem hiszem. Őszintén mondom, hogy nem hiszem. Jelen percben nem érzek semmit. Meg akarok halni. El innen, messzire. Komolyan, nem hiányoznék senkinek. Szar vagyok, ez a való igaz. Semmire sem vagyok jó, senkinek nem kellek. Mászkálok a nagyvilágba, amikor semmi dolgom itt csak vagyok, mint valami.. nem is tudom mi. Példát nem tudok magamra mondani. Annyira, de annyira dúltam eddig.. most meg.. mintha nem is élnék. Igen. Talán kissé meg is haltam. Átértékelődtek a dolgok és nem tudom, hogy mi lesz holnap. Hogy fikáz le és vágja a pofámba az irodalom tanár: szar vagy! Ja, az vagyok.. tudom. Elfáradtam és egyfolytában csak bőgök. Úgy érzem nincs senkim. Egyedül vagyok, nem segít senki, nem szól senki hozzám egyetlen egy jó - de őszinte szót -, is, nem mondhatom el senkinek, hogy mennyire fáj, mennyire hasztalannak, jövőtlennek, semmisnek, na, meg leírhatatlanul selejtnek érzem magam. De mondjuk.. már mindegy is. Kiölöm magamból ezeket az érzéseket. Azt hiszem, már meg is halt mind. Nem küzdök tovább, hogy megfeleljek. Nem mutatok többet mást, csak a való igazat, az igazat ami egy nagy nulla. Bizony. Mint írtam, belefáradtam. Igen, belefáradtam, hogy más legyek. Hogy megfeleljek, jobb legyek, olyan legyek, mint mások. Nem leszek más. Ha a nagyközönség a nyávogó, kis p*csákat szereti akkor egességükre! Én meg csak nézek, és fintorgok - szigorúan magamba! - és elgondolkodok azon, hogy bennük mi a jó, és miért nem volt jó az a lány, aki eddig voltam. Belenézek a tükörbe és egy elkeseredett, szerencsétlen szart látok, aki küzdött, idáig de feladta a harcot maga ellen. Felesleges. Nem leszek szebb, olyan szép, akit minden srác imád. Nem leszek közkedveltebb, mivel eddig sem voltam az ezek után meg végképp nem leszek. Szar vagyok. Istenem! Mit tettem?! Miért kell nekem ennyit szenvednem..? Annyi kérdés, de senki nem válaszol.

Az élet szép, csak ne lenne vége már...
..az életben nincs, már több móka meghalunk, mintha nem volna.

A lelkiismeret ami fel is emészthet

Nem fogok többé hinni emberekben, mivel jópár ember becsapott. Gyűlölni fogom azokat, akik elrejtett kincset találnak, mert én nem találtam meg az enyémet.

Lelkiismeret. Gyötör amióta ígéretet tettem, és megtudtam, hogy az a személy akiben eddig bíztam jó formán a szemembe hazudott. De nem csak nekem.. mindenkinek. Dühítő. Még én érzem magam szarul, mert titkot kell őriznem, és ha elmondom valakinek is utána azon izgulhatok, nehogy eljárjon az illető szája. Hazudni bűn. Füllenteni egészen más dolog. A hazugságoknak kemény súlya van.. elárulni azt a személyt akit állítólagosan szeretsz, s közbe kihasználsz egy másikat, míg a körülötted lévőnek hazudsz.

Lelkiismeret. Gyötör.. egy kicsit is? Véleményem szerint mindenkinek van, fellángol amikor hibát követünk el? Én nem hibáztam, én csak áldozat lettem. Kíváncsi természetemnek hűen megkérdeztem, megtudtam.. és szenvedtem. Bizony szenvedtem. Tegnap este és ma hajnalban is próbálkoztam, felnyitni egy szemet ami csukva van. Nézni és látni is. Nem sikerült. Szenvedtem.. ebben a percben ez az érzés kimúlt és rájöttem: csalódtam.. ismét.

Csalódni. Sokszor megesett már velem, szinte meg sem lepődök ezen. Hazug ember miatt kellett csalódnom. Mindig ez van. A rosszak előrébb jutnak, a jó, a becsületes meg csak áll egy helyben és nem tud megmozdulni. Gyűlöllek, megvetlek, leköpnélek te gerinctelen senkiházi! Gyáva vagy. Nem mered elmondani az igazat, és félek sosem fogod megtenni. Ha nem, örökre titok marad. Gyáva maradsz ha hallgatsz. A bátraké az igazi világ, aki gyáva és hazudik az eltűnik a süllyesztőbe.

Végeztem ezzel az ügyel. Most, s mindenkinek megígérem, nem fogok emiatt szenvedni, agyalni.. gondolkodni. A lelkem eddig dúlt, ebben a percben pedig a háborgó tenger megnyugodott és szél csend lett. Könnyű.. áh.. megnyugtató. Nem teszek mást ezután csak é l e k;