Mutasd magad!

Pusztai Mercédesz vagyok. De csak merszi, a teljes kiejtés hozzám túlságosan komoly és hivatalos. Apám választotta a nevemet.
A pasiktól általában tartok. De létezik valahol egy, akitől majd nem fogok. Remélem, megérem. Hiszen a halál oly kiszámíthatatlan.
A mi családunkban asszem' én vagyok az egyetlen aki nem mutatja ki az érzelmeit - ha mégis akkor azt is csak ritkán. Tiltott az sz betűs szó (szeretlek).
Kisebb koromban szoktam rá, hogy figyeljem az embereket. Azonnal észre lehet venni, hogy melyikük milyen. Átlátszó és üres. Érett és bölcs. Tapasztalt és érett. Vagy az utóbbiak ellentéte. Nagyon sokan vagyunk.
Nagyobb koromban - azaz manapság - mindig azt képzelem, hogy egy színpadon állok és én vagyok a főszereplő. Színésznő vagyok. A közönség soraiban pedig ott ül az a srác aki csak engem szeret. Csak engem tüntet ki a figyelmével és nem mást. Hogy én jelentem számára a mindent. Csak kitalálom de mégis, sokszor olyan valóságosan tűnik és kicsit talán az is. Sokszor menekülök oda a való világ elől. Ott minden olyan szép.
Régész, bűnügyi nyomozó, sorozatgyilkos szerettem volna lenni kislánykoromban. Ma már csak eljátszani szeretném őket, vagy leírni.
Most nagyobb koromban színésznő, dramaturg szeretnék lenni, ha nagy leszek. Vagy mondjuk, író.

it's ok

a boldogságot nem adják ingyen. ha így lenne mindenki vigyorogna.

Olyan fura most minden. Teljesen megvagyok magamon rökönyödve. Hiszen mindig csak kíntatom magam, akkor is ha nem akarom.. most meg. Nahát! Csakis akkor fáj - de akkor piszkosul - ha az emlékek felgyülemlenek. Ha igazságtalan voltam rátör a lelkiismeret. Ha együtt nevettünk, hiányzik és át akarom újra meg újra élni. Egy-egy boldog emléknél elmosolyodom, de ha nagyon bele lovalom magam... lefelé görbül a szám és könnyel telik meg a szemem.

ne sírj mert elmúlt. mosolyogj mert megtörtént- a kérés egyenlőre lehetetlen akármilyen bölcs és igaz.

Érdekes. Amikor ott hagytuk és hátra fordulva, lassan haladva a kijárat felé integettem neki akkor tényleg azt szajkóztam magamba, hogy 'önuralomönuralom' és mintha sav marta volna végig a torkomat minden egyes nyelésnél. Aztán amikor a sav megtette a hatását, elszorította a nyelőcsövem és be kellett hunynom a szemem különben kiszivárgott volna a sav maradéka. Pokoli érzés a hiány és féltés érzése. Imádkozok pedig nem vagyok hívő, sem vallásos. Én a saját Istenemhez formálom akit pontosvesszőnek nevezek.. találónév. Nekem ő az Isten, tőle kérem, hogy vigyázzon rá.

az én szívem nem fáj.. nem fáj mert egy sajt.

Amikor szomorúak vagyunk gondolnunk kell arra, hogy azért élünk, hogy boldogok legyünk. Tennünk kell azért, hogy sikerüljön az, amit elterveztünk és azt a sorsot kell beteljesíteni, amit mi kreáltunk ki és nem más. Mikor elpilledve merengünk emlékezni kell arra a napra amikor meghalunk. Meghalunk de nem végérvényesen. Meghalunk egy kicsit, de aztán csak várni kell, hogy felkeljen a nap. Az újonnan kélt nap hozhat boldogat és szomorúat. De mégis ha tényleg, úgy igazán meghalunk akkor nem lesz miért élnie azoknak akiket hátrahagyunk. Mert mindenkire emlékszik valaki; mindenkiért hullajt valaki könnyeket. És amikor eszünkbe jut egy emlék amikor kicsit meghalva éreztük magunkat akkor tudjuk csak igazán, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Meghalva érezhetjük magunkat amikor a ló túloldalán vagyunk. Rossz és jó. Meleg és hideg. Édes és keserű. Szag és illat. Világos és sötét. Élet és halál.
Bonyolult lelkek vagyunk, mi emberek. Mégis hiszem azt, hogy egyszer szavakba önthetem a lehetetlent. Miért érezzük savnak a hiányt? Milyen szó fejezheti ki amikor tényleg szárnyalunk és azt hisszük ennél nincs jobb? Megválaszolhatatlannak tűnik mégsem az. Hiszem, hogy én lehetek egyszer az, aki ezekre a kérdésekre választ talál és hiszem, hogy egyszer ezeket a válaszokat valaki értékelni fogja.

rájöttem. azért írok gyerekkorom óta, mert nem tudtam magamról beszélni. nem volt kinek.
nem tudtam és a mai napig nem tudok. nincs és nem is volt kinek.

Kedves xyz!

Tudod az előbb még úgy éreztem, hogy nem fogom neked megírni ezt a levelet mivel l u s t a vagyok rá. Könnyebb lenne csak lefeküdni, kikapcsolni ezt a csodát♥ és aludni. Késő van és el kell mondanom, hogy nyomasztó. Két dologból is. Az egyik a kötelesség a másik a szenvedély. Kezdjük az előbbivel. Ma korán kell kilépnem az álom világomból -, hogy pontosítsunk: dél körül. Nem adok pontos időpontot mivel nekem olyan n i n c s. Egyszerűen képtelen vagyok időhöz kötni magamat. Az idő véges és fogy. Amikor mondogatom magamnak, hogy na, akkor ekkor ezt csinál akkora végzek, és utána ezt teszem meg azt akkor az sosem jön be. Mindig késésben vagyok, leginkább magam miatt. Próbálom másra fogni, mégis tudom, hogy csakis én tehetek késéseim valódiságáról. Mondjuk ha valamit úgy nagyon eltervezek akkor azt meg is csinálom, jó tíz perc késéssel. Ma levelet kellett volna írnom Piper Drágának, de nem írtam meg. L u s t a voltam rá, most meg fáradt és megint rá kellett jönnöm, hogy az idő múlik és ha egy helyben maradok sz a r se lesz belőlem. Óóó, igen a másik a szenvedély. Szenvedélyesen szerelmesen és bugyután imádom a Twilightot♥. De szerintem ezt már te is tudod, Kedves zééé - ugye nem baj ha így hívlak(?)
Nos, igen Eclipse. Beharangoztam annak ami. Donna hatalmasat fog változni - tudod milyen *a szemét forgatja* - az Eclipse keretei alatt - között, egyre megy - és annyira nyom. - vagy őt nyomja? Különösek vagyunk.. most őt vagy engem nyom jobban? Jaj, nem vitatkozom magammal, még jobban lefáraszt és akkor ez a levél mehet a piszkozatok közé, és akkor nem fejezem be, nem kapod meg éés etc.. hosszú.
Tudod nyom, ott lenn, mélyen legbelül. Kicsi, nagy, még nagyobb kis szörnyetegek keserítik meg Donnának azt az időt, amíg eljön a ma 20 óra. Ilyen tájt - 2:51 - szerintem már vége. Annyira - mondjuk ki - sz a r. Érted Te ezt zéé?! Kiírni ilyet: 'Eclipse előtti vetítésről élmény beszámoló.' Juj, de tud nyomni! Ésss mondok még valamit! Sírhatnékom van. Annyira elkeserítő, hogy más emberek gergye döntése miatt nem adhatják le zegen a premiert, és amiatt a gergye ember miatt kell ennek itt benn nyomnia! Tudom, hogy megértesz zéé, de akkoris! Ezt muszáj tudnia valakinek. Ahhh, követelem, hogy 20 óra legyen! Most! Pislantok egyet éééés voálá: 20 óra. Ajjj zéé, még mindig csak 2:56 van. Csak én érzem úgy, hogy lassabban jár az idő? No mindegy zéé. Holnap ilyenkor fogom írni az én saját élmény beszámolómat, naaa aztán akkor lesz grr meg ahw meeg minden pink felhős akármicsoda!
Huhh, elvan fáradva a vállam. Tudod éppen fekve írok, csoda laptop az ölembe, és pötyögök. Nővérem motyogta álmában az előbb, hogy halkabban tegyem. Érdekes, vajon amíg én itt zs i b b a d o k ő vajon hol járhat? Hmm, ha sietek hamarosan én is egy hasonló helyen lehetek. Persze, a saját nézeteim szerint én szebb helyen leszek. Tudod, hogy van ez zéé, nem is kezdem el magyarázni.
Annyi minden jár a fejemben. Például ha gyorsabban írhatnék előbb végeznék, de ha lassabban írok akkor holnap nem kell azt hallgatnom, hogy: 'teee, három órákig fenn vagy!' meg tudod a sok rizsa, így úgy. Jó ez így nekem e l v a gy o k. Amúgy először azt akartam leírni, hogy fürdés közben álmodta meg Donna a leveled. Az egy kicsit zagyvább lett de jobb, mint ez. nincs kedvem kinagybetűzni, meg caps lockozni a mondat elején lévő első betűket. te így is megérted, akkor meg? nem gyötröm az agyam fölösen. áh, az agyam? nooos, ha már így megkérdezted, akkor válaszolok. olyan, mint egy méhkas. és ha most az járhat az eszedbe, hogy bezzeg a vesszőket a 'mint' és a 'hogy' elé kitudom rakni, de a mondat elején elhelyezkedő első betűt nem tudom kinagybetűzni, akkor arra azt kell mondanom, hogy a vesszők azok igenis kötelezők. jó dolog ám hangsúlyosan írni, én mondom, hogy jó. ha mondjuk Donna írná akkor még talán bele is kavarodnál. de nem fikázom, hiszen olyan dolgokra kényszerít amiket álmomban sem hittem volna. ő a jobbik felem és pontos vessző. míg ezt leírtam megfordult a fejemben, hogy ez a skizofrénia első jele? de neem, ezt úgy hívják: agybaj nagy baj. korral jár, aztán kész.
Te, zéé! szívtál már úgy cigit, hogy közben epret tömtél magadba? baromi jó. ééérted te ezt?! kezdek rászokni, úgy igazán a dohányfüstre és meg kell mondanom, hogy megijeszt. tudod van azaz idézet, hogy az a fajta lány vagyok aki minden félelem nélkül megnéz egy horror filmet de összerezzen ha kiugrik a kenyér a pirítóból. na, én átírom a végét. összerezzen a lelkem, ha arra gondolok, hogy úgy rászokok, hogy lesem tudom tenni. például most is kívánom. ajajaj. (egy levelet felkapott a vihar - quimby) de ellenállok nem megyek ki. l u s t a vagyok rá. éjjeli cigizésre vagyok igazából ráállva, hogy azt mondjam. jó dolgok nézni a csillagokat és énekelni, tátogni és önmagad lenni. ehhez az 'erkélyen, éjszaka, csillagokat bámulva és alejandrot hallgatva' dologhoz elengedhetetlen a cigi. ah, zéé. nem szokok rá, úúgy nagyon. tudod, olyan nagyon, mint a nagyok. én még kicsi vagyok, úgy cigizek, mint az ovisok. ahogy apa mondta egyszer: én nem cigizek én dohányzom. na, ez igaz. én cigizek, ő dohányzik. ő nagy, én kicsi. ő felnőtt, én gyerek. ennyi, kész, slussz, passz. az előbb ment a tévébe valami bugyutaság. emberek beküldték a videóikat a saját hülyeségeikről. milyen balesetet szenvedtek el DE túléltek. na, micsoda mázli. sok a hülye. ezt apa mondta egyszer. nem tudom mikor, nekem nincs vámpír memóriám. óó, apához és cigihez köthető még a szabadság is. - eskü zéé, ez az utolsó gondolatom aztán lefekszem (nem kellett volna ezt leírom mert megint jön az agyamba a bonyodalom, hogy az idő zavarom, meg a késés.. és látod? le is írtam. ahh) - naaaaaa! ebből azt akartam kihozni, hogy amikor kislány voltam - jobban mondva kisebb, mivel most sem vagyok nagy - sokat agyaltam azon, hogy milyen lesz ha nagyobb leszek és cigizek. hiába kántáltam szentül, hogy nem fogok, tudtam, hogy mégis. nem gondoltam volna, hogy ilyen laza lesz. ma anyuék hazajönnek, és anyu rákérdez a bagó dologra. én meg rávágom üdén, hogy igen anyu, cigiztem. apuval járok ki az erkélyre. nagyon csuda klassz ám ez zéé. amikor a szüleid előtt sem kell rejtegetned, azt amit teszel és azt ami ezzel a korral jár. lényegében anyu előtt is már azért merem, mert apu hazajött és most ez olyan l a z z z z z z a. viszont az egy az, amit még én sem merek. az a szemkontaktus. az már túllépne a tűrőképességemen és elszégyelném magam, amit hadd valljak be: nyilvánosság előtt nem szoktam. eltérne önmagamtól. tudod zzéé, mi a jelige! a korral jár.
levelem elég hosszú, zavaros, hibás, és teleszóismétléses - ez egy újonnan jött szó és igaz ami igaz ez sem helyes, de kifejezi azt amit akarok mondani, és nincs kedvem keresni egy helyeset, mivel l u s t a vagyok rá. ez most így jó. és végtelenül merszis.
ps: remélem felfogtad Drága zééé, hogy mit akarok nyöszörögni - ezt mondjuk, sokszor anyu mondja talán azért említem meg itt is mivel összességében írok. merszi voltam, nyomottan, álmosan, és l u s t á n. Donna kitudja hol van. jaaa, megvan. fészkelődik a fejemben, és mégmégmég írna. na, de majd legközelebb.
hogy is kell befejezni egy levelet.. hmm, talán így: légy jó mindhalálig, zéé!
ps2: és megint 3:32... pedig leakartam feküdni 2kor!

Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.

ps3: 3:44!

Viszonylag hosszú kihagyás után visszatérnek a zagyva szavak

Kilépek az erkélyre, felnézek az égre és mindig ugyanott, majdnem szemmagasságba virít egy csillag fényesen ragyogva. Mintha csak nekem lenne ott, és lehet, hogy valóban így is van. Titokzatosan meredezik az égen és les le rám, mint egy angyal aki követi minden léptem. Oly gyönyörű amikor már lement szinte a nap, de mégis a fénye fel-fel festi a sárga árnyalatait az ég aljára jelezve, éppen milyen időt hoz a holnap. Kék, sárga, vörös. És a színkavalkád közepén ott ül egy csillag. Egyetlen egy. Friss, nyári fuvallat lengeti vörös hajamat, támaszkodva szippantok belőle, és érzem. Érzem az idő múlását. Tavasz, nyár, ősz, tél. Egymást követik mégis mindegyik teljesen más és más. Zöldellnek a fák, érik a nyári gyümölcs, csicseregnek a madarak és Bubcsi élvezettel hajkurászná őket.
Csillag az égen szépen ragyogva, ne tűnj el kérlek, maradj meg nekem. Színesre fested az eget gyönyörűen lángoló Nap, majd jön az éjszaka és elhozza nekem az álmom őrzőjét, azt a csillagot ami fenn az égen világítva jelent meg.. nekem.
Nekem. Szigorú vagyok magamhoz vagy netán tisztán látom belsőm és külsőm egyaránt..? Mindenki mást mond, mint ahogy én állítom. Tanulni akarok belőle amit ma mondtál nekem. Változni akarok a szavaid hatására. Nem akarok irigykedni senkire, azt akarom, hogy engem irigyeljenek. De, hogy érjem el mindezt? Segítesz. Többet is, mint kéne. Köszönöm Neked. Azt mondod nem vagyok buta. Nem, nem vagyok és nem is leszek ezt megígérhetem. Fejődni akarok, tanulni jobb és jobb lenni. Ha kell akkor igen, érdemjegyekkel fogják ezt bizonyítani. Őszintén megfelelni és jónak lenni nehéz, játszani a jót és hazugságokon megszerezni azt amiért más megküzd, szégyen. Szégyenkezni saját magam miatt sosem fogok. Eddig sem tettem, s ezután sem fogok.
Ma valami megváltozott. Élet vagy valami más? Kitudja. De érzem. Megmelegedett a szívem és egy pillanatra mintha azt érzetem volna, én is vagyok valaki. Ez képtelenség. Egy vagyok a sok közül, akinek nagy álmai vannak és küzdeni fogok, hogy ezekből az álmokból legalább egy, de teljesüljön. Akár a legkisebb is de sikerüljön beteljesedni. Harc. Harc az élettel, emberekkel, elvekkel és első sorban magammal. Legyőzöm magam valaha...?
...talán.

Vége

Egy illat. Egy hang. Egy pillanat. Egy ígéret. Egy barátság... egy élet. Semmisé váltam, és nem tudom, hogy mostanában ez változni fog-e. Nem hiszem. Őszintén mondom, hogy nem hiszem. Jelen percben nem érzek semmit. Meg akarok halni. El innen, messzire. Komolyan, nem hiányoznék senkinek. Szar vagyok, ez a való igaz. Semmire sem vagyok jó, senkinek nem kellek. Mászkálok a nagyvilágba, amikor semmi dolgom itt csak vagyok, mint valami.. nem is tudom mi. Példát nem tudok magamra mondani. Annyira, de annyira dúltam eddig.. most meg.. mintha nem is élnék. Igen. Talán kissé meg is haltam. Átértékelődtek a dolgok és nem tudom, hogy mi lesz holnap. Hogy fikáz le és vágja a pofámba az irodalom tanár: szar vagy! Ja, az vagyok.. tudom. Elfáradtam és egyfolytában csak bőgök. Úgy érzem nincs senkim. Egyedül vagyok, nem segít senki, nem szól senki hozzám egyetlen egy jó - de őszinte szót -, is, nem mondhatom el senkinek, hogy mennyire fáj, mennyire hasztalannak, jövőtlennek, semmisnek, na, meg leírhatatlanul selejtnek érzem magam. De mondjuk.. már mindegy is. Kiölöm magamból ezeket az érzéseket. Azt hiszem, már meg is halt mind. Nem küzdök tovább, hogy megfeleljek. Nem mutatok többet mást, csak a való igazat, az igazat ami egy nagy nulla. Bizony. Mint írtam, belefáradtam. Igen, belefáradtam, hogy más legyek. Hogy megfeleljek, jobb legyek, olyan legyek, mint mások. Nem leszek más. Ha a nagyközönség a nyávogó, kis p*csákat szereti akkor egességükre! Én meg csak nézek, és fintorgok - szigorúan magamba! - és elgondolkodok azon, hogy bennük mi a jó, és miért nem volt jó az a lány, aki eddig voltam. Belenézek a tükörbe és egy elkeseredett, szerencsétlen szart látok, aki küzdött, idáig de feladta a harcot maga ellen. Felesleges. Nem leszek szebb, olyan szép, akit minden srác imád. Nem leszek közkedveltebb, mivel eddig sem voltam az ezek után meg végképp nem leszek. Szar vagyok. Istenem! Mit tettem?! Miért kell nekem ennyit szenvednem..? Annyi kérdés, de senki nem válaszol.

Az élet szép, csak ne lenne vége már...
..az életben nincs, már több móka meghalunk, mintha nem volna.

Ez vagyok én

Az életem rögös útjaihoz hozzá tartoznak a tiltott és káros dolgok. A tiltott dolgok valahogy engem foglalnak magába. Megszegni a szabályokat, és adrenalin túltengéssel, veszélyt, veszélyre halmozva.. ez vagyok én. Alkohol, cigaretta, csokoládé, kávé, gyors kaja.. és a stbstb.
Most itt konkrétan a cigarettára gondolok. Minden szülő tiltja tőle a gyerekét, mivel ez rossz, és káros szenvedély. De akkor ennyi erővel, ha kimegyek az utcára az is káros... ott is van mindenféle egészségtelen helyzet, anyag. Vagy ha megeszek egy sajtburgert [L] akkor egy csomó káros szénhidrát kerül a szervezetembe, pedig azt már az ember kisgyermek korában megkóstolja.
Igen, cigizek, és egy cseppet nem bánom. Kib*szott jó érzés amikor rágyújthatsz. Ellepi a tüdőd, ellazulsz, megkönnyebbülsz. Az életem nem is tudnám elképzelni nélküle. Régebben marta a torkom, a nyelőcsövem, a tüdőm.. ma már megszoktam és élvezem ha mar, és szorít. Még azt is élvezem ha beleszáll a szemembe a füst, mivel akkor tudom, ez én vagyok(!). Az asztmámból adódóan nem szabadna, de igazából nem rosszabbodott a tüdőm állapota attól, hogy dohányzom. Szedem a gyógyszereket, kávézok és cigizek. Nem akarok leszokni, hülyeség volna. Olyan jó lázadni, más lenni, rágyújtani. Nem bujkálok cigivel a kezemben amikor látok egy ismerőst. Én ezt felvállalom, és a szüleim is tudják. Nekem már ez a természetes.
Imádom a kezem illatát. A cigi füst egyből beivódik a bőrömbe, és nyomot hagy. Láthatatlan nyomot amit csak az orrom 'lát'. Amikor elkezdtem dohányozni utáltam a kezem szagát. Undorodtam a szagától is, és akkor még bűznek emlegettem, ma már ez, azaz illat amitől összefut a nyál a számban. Kesernyés, vad, lázadó de mégis édesen csábító. Megmagyarázhatatlan, szavakba nem önthető illat. Csodás. Azon a helyen, az egyik kedvenc helyemen is sok cigaretta füst terjeng. A klubról már írtam, azaz csak a nevét. 512 az a hely amit éppen annyira imádok, mint a szobámat. Számtalan sokszor voltam már ott, és tudom, sosem fogok csalódni abban a helyben, nem is akarok. Ez a hely nem egy ostoba ember, akikben csak csalódni lehet. Amit nyújt nekem az elmondhatatlan. 512 vagyok lényegében én. Ismerve a tulajokat, magamba szívva a hely varázsát, bízom benne. Igen, egy klubban jobban bízok, mint egy emberben. Vannak emberek akik ostobák, vakok, bizalmatlanok és hazudnak. Nem mindenki, de jó páran azok, ha tetszik ha nem. Ezeken lehet változtatni, csak látni kell nem csak nézni. Na, de kanyarodjunk vissza az eredeti témához. Még azt is imádom, amikor hazaérve az összes ruhám, a hajam magába szívta a kesernyés füstöt. A szobám, az alvó pólóm magába issza a belőlem áradó illatot.. de én imádom.
Imádom, mert ez vagyok én.

Határokon belül, és túl

Átléptem egy határt. Egy olyan határt amit nekem nem szabad. Lehet, hogy más megteheti, sőt biztosan meg de nekem egyszerűen nem szabad. Van a határ és annak a túloldala. A határon belül élek én, mint semmis lény akinek van egy saját maga alkotta élete, stílusa, szokásai és van az a hely ahol már a határon túl vagy. A határon túl kudarcok, csapások érnek amiket nem tudsz kivédeni és végül koppansz.
Én átléptem a határt először körülnéztem mosolyogtam és elindultam egy ösvényen, amiről ma már tudom, hogy nincs se vége, se eleje.. körbe-körbe mászkáltam. Remény és annak apró, kicsiny szikrája lobbant szemembe és égetett, míg végül kialudt. Csapás ért, nagy fokú és rájöttem.. koppantam. A határ túloldala nem való nekem.. nem vagyok hozzá elég jó, nem vagyok oda való. Én, mint semmis átlag ember, nem nagy igényekkel de annál nagyobb álmokkal, maradok itt a seggemen és élek a mának. A mának, ahol megpróbálok aranyos, türelmes lenni és segíteni másoknak. Nem nézem, hogy nekem mi a jó, ha valami fáj, akkor tűröm azt a nyamvadt fájdalmat és elmerülök benne mosolyogva. Mosolyogva azért mert érzek, érzem a fájdalmat és ez lehetővé teszi, hogy érző emberként éljek a Földön. Mazochista lennék? Vagy Márk elmondása szerint hülye? Hmm, lehet.. vagy biztos. Bolondok vannak a világon, én magam is az vagyok, de ha találkozok egy másikkal megkérdezem, ő mit mond erre.