Ég Veled!

2010. május 5.-én pénteken délelőtt Manci cica elpusztult. Miután elköltöztünk Reziből a mamámnál hagytuk aki a szomszédunk volt vagy 6 éven át. Nem csak Őt, Kacsát és Pamót is. Kacsám azóta megszökött. Pamó cica pedig túl él mindenkit.. már 8 éves lesz augusztusban.
2006 körül született (pontos időpontért meg kell keresnem a régi naplómat) és úgy mentettem meg. Apu a mai napig nem tudja az igazat - ő úgy tudja, találtam. Meg akarták őket ölni, mondván sokan vannak, én pedig megfűztem lágyszívű anyámat, had legyen újabb cicám. Megengedve elmentem kiválasztani. Nehéz volt, legszívesebben hoztam volna mindet. Mancit - aki fiú - amikor megpillantottam a bejárati ajtóval szembeni lépcső egyik felsőbb fokán feküdt a tápos zacskóban. Egy marék volt a szentem, és szinte elmerült az apró szemek közt. Odaléptem, felemeltem és szinte a macska alva evett, s felébredve a karomba rájött, én új személy vagyok. Alig akarták odaadni nekem, mivel, Manci volt egyedül szobatiszta. Hazavittem. Kacsával jól összehaverkodtak és ki is heverte amikor a mamámhoz kényszerült költözni-e. Mindig ő volt a legnagyobb és legéhesebb mind közül.
Egy jó ideje nem látogattam meg sem a mamámat, sem pedig a cicáimat. Hiányoznak, lusta vagyok kimenni. Ez lett az eredménye. Nem láthatom többet, nem ölelhetem meg és nem ígérhetem hegyes kis fülébe: Szeretni foglak amíg élek, vigyáz Rád egy angyal akit én kértem meg. Ha eszembe jutott, megígértem. Lehet ez az én büntetésem amit jogosan megérdemlek. Elhanyagoltam, a halál pedig kilökte az angyalomat Manci árnyékából és elvitte tőlem. Nem láthatom többet, és el sem köszöntem. Tudtam, hogy betegeskedik mégsem mentem ki hozzá. A foga begyulladt, és a genny ráment az agyára. Hiányozni fog. Nagyon.

"Ég Veled Manci! Örökre szeretni foglak, s vigyáz Rád egy angyal akit én kértem meg erre a feladatra.. - suttogta hegyes sötét szürke fülecskéjébe egy vörös hajú, könnyes szemű lány, majd a cica utolsó levegőjét kifújva örökre elment."

Egy apró élet

Amikor egy apró lény kicsiny szíve dobol a kezeid között és zötykölődve haladsz a segítség felé elgondolkodtam, hogy milyen hamar eltelt három év. Történetesen most Bubu-ról az augusztusban három évét betöltő Whiskas macsekról írok. Beteg életében először és sosem viselkedett még úgy velem, ahogy pénteken este. Nem az a fajta természet aki akárkihez odamegy, most mégis úgy mászott az ölembe mintha az lenne az egyetlen menekülési út. Három éve már, hogy megkaptam és komolyan olyan, mintha egy kis ember lakna velem egy fedél alatt. Néha elgondolkodok rajta, hogy okosabb, mint pár ember. Értelmes, okos, és én nem akarom elveszíteni.