Barát

Naivnak érzem magam, pedig sosem hittem volna, hogy az lennék. Ezeket az iskola 'barátságokat' mindig is hazugnak hittem, és ez most megis mutatkozott. A lány akiben bíztam, s aki rám bízhatta akármilyen titkát nem csak engem hanem egy máásik leányzót is elég rendesen átb*aszott. Kihasznált, kétszínűen kibeszélt minket és had ne soroljam. Aztán egy hazugsága vagy csak lebukása alkalmával mindkettőnknek kinyílt a szeme és most olyan fényesnek, s újnak látom a világot, hogy mindent ami eddig ismerős volt, most újra meg kell ismernem. A báratok, ismerősök pont ez a lány miatt nem barátkoztak velünk mert egy tapló, bunkó. Most, hogy már nem kell elviselnem és mindent sokkal szebbnek, könnyebnek látok újra kezdek mindent.

Rob Pesten!

Nos, igen engem is utolért a nagy szenzáció, hogy Rob Magyarországon forgat és ez már egy euforikus érzés számomra. Rob aki tudja, hogy hol van Pest, itt alszik, mozog, mosolyog.. hihetetlen! De, számomra ez annyira fájdalmas is mivel nekem az a legnagyobb vágyam, hogy akár egy pillanatra is láthassam, de nem tehetem! És amikor azt olvasom, hogy valaki látta önkénytelenül is elkap az irigység mert tudom, hogy én nem tehetem! Itt van Magyarországon 2 órányira tőlem, de tudom, hogy nem fogom látni. Míg valakinek ez egy 'elmegy' érzés nekem.. nekem életem legjobb érzése lenne! Sosem tudnék a nyakába vetődni, vagy ilyesmi, hisz ő is ember.. ember akit mérhetetlenül tisztelek és akiért akármit megadnék, hogy lássam...

Paulo Coelho

Most vettem egy új idézetes könyvet Paulo Coelho-tól - pedig tőle nem szoktam könyvet vásárolni, nem tetszik a könyvei megjelenése, de ennek igazán megfogott a színessége, a borítójának érdes anyaga, s mivel énis egy színes egyéniség vagyok ebben a kötetben magamra találtam -, és tényleg nagyon tanulságos dolgok vannak benne.
És most, hogy takarítottam és a laptopom felkerült az íróasztalomra - ahol eddig újságok, és kacat tenger volt -, és már látom a fehér lapját, felcsaptam ezt a könyvet, és tele írtam idézetekkel, alkoholos filccel. Valahogy így sokkal otthonosabb. Amikor még a kacat tenger uralta az asztalom, addig az ágyam mellett lévő asztal részt írtam tele mindenféle 'okossággal' most már az asztal lapot is ;D
Örülök, hogy a laptop szerelő azt mondta, hogy többet ne rakjam a gépet az ágyra mert benyeli a port. Így most, hogy a könyveim vannak a laptop mögött, a Twilight-os poszterekkel kitapétázott fal körülöttem, s így tudok igazán jól írni, mert nekem a környezet is fontos, hogy olyat nyújtsak a nézőközönségnek, ami minőségi, szép a szövegkörnyezet, esemény dús, és a szereplők hitelesek.

Bahrein Nagydíj :D

Aki nem tudja rólam, annak most mondom: Forma-1 forever :D
Kocsi buzinak születtem, imádom imádom imádom. Bár a Forma-1-et csak 2007 óta, és azóta Lewis Hamilton, igen ő a kedvencem. És, természetes a McLaren-Mercedes (:

Áám a mai versen... áhh *_* mivel 2009 nem volt valami extázissal teli év (értem arra hogy nem nagyon volt Ferrari-McLaren csata :P) ezért ez a mai Szakhir-ban.. imádtam :D Hamilton 3. lett, ami 15 pontot jelent neki :D ÉÉÉÉS ami a legjobb, mivel két Ferrari van az élen, és ott van Hamilton azt éreztem, hogy visszatért az igazi Száguldó Cirkusz, ami annyit tesz, hogy Lewis belepiszkál (NAGYON helyesen) a Ferrárik sikerébe :D

Jahhj, és Shumi... utálom!! Komolyan. Nem szinpi, ennyi. Jah, és én kétszínűségnek titulálom, hogy átmegy ahhoz a csapathoz ami a Ferrarinak örök riválisa volt/van/lesz. És szerintem , nem azért jött vissza, mert versenyezni akar, hanem mert a Ferrari kevesebb pénzt ajánlott, mint a Mercedes ezért oda szart ahol evett, magyarul hátba támadta a volt csapatát. Nah, meg ha olyan rossz az egessége akkor most miért jött vissza? Tavaly amikor Felipe Massa megsérült és kérték, hogy üljön be a helyére miért nem ült be? És most mért? Csak nem több pénzt kapott most, mint akkor??

Nah, ennyit a Mai versenyről, és a véleményemről. Akit megbántottam azt sajnálom, de nekem ez a véleményem.

az elmúlt hetem..

'nekem senkim de senkim sincsen..' idézem itt a Vad Fruttik zenekar énekesét. Bár nincs igaza, hiszen vannak személyek akikre számíthatok. Mégis valami - vagy valaki - hiányzik nemis tudom.

Talán megvan. Az írás, ami az elmúlt hétben kimaradt az életemből, és van egy csomó ötlet a fejembe belülről nyom, ki akar jönni, én mégis lusta vagyok leírni, papírra vetni. Pedig tényleg hiányzik. És neki is kell állnom, apránként mert úgy érzem jó dolgok vannak a fejembe - mégha azok elvontak is.

Ha valakit érdekel az elmúlt héten One Tree Hill-t (Tuti Gimit) néztem, igazán sokmindenre megtanított - most is, mint mindig. Ezzel a sorozattal ürítettem ki a fejem, s zártam ki a külvilágot, a gondokat...

Jaj, és igen szép volt a nőnap, tényleg szép (: de erről majd később mesélek és mutatok képet, ha teljes lesz a kollekció ;D

Oh, és a másik ok hogy nem írtam: nem volt itthon a gépem, ami nélkül nem tudok írni, egyszerűen nem megy egy másik gépen.

Nah, majd jelentkezem ;D

jóéjt (:

That's me

Igazából, nem tartom magam egyszerű embernek, inkább, bajosnak. Igen, asszem ez a megfelelő szó rám. Sokminden érdekel, sokmindenért rajongok, és sokminden nlkül nemtudok élni. Ami fontos számomra, azért ölni is tudok, és az érzés, amit egyes dolgok, személyek, tárgyak iránt érzek, az nem halványul el sosem.

A gyermeki énem úgy érzem, ökrökre megmarad, ugyanis én vagyok, azaz ember, aki nem akar megöregedni, megkomolyodni. Amikor én be fogom tölteni a 18. életévem, nekem az lesz érvágás, pedig tisztába vagyok vele, hogy 18nak lenni nem azt jelenti, hogy vége a fiatalságnak.

Tudok, gyerek lenni, mesét nézni, mert nézek. Például nézek rendszeresen, és szeretem is a mangákat, animéket. Imádom, ahogy kifejezik őket, az érzelmeiket, számomra az manga a mese. Nem vagyok túlságosan oda a Disney-ért. Számomra egy mesének legyen értelme, s miután megnézek egy részt, tudjak rajta agyalni, tudjam magamba rendszerezni.

A filmekkel is hasonlón állok. Nekem nem az alapján jó egy film, hogy hány díjat zsebelt be. Hanem az a lényeg, hogy én hány díjat adok, az adott rendezőnek, vagy színésznek, jelenetnek. A kedvenc filmjeim – számomra -, különlegesek. Van bennük valami, ami csodás, s engem elvarázsolt, esetleg megríkatott.

Vannak dolgok, személyek, filmek, tárgyak, kijelentések, szokások, amik nélkül nem vagyok hajlandó élni. Tudom, hogy elég sokmindent nem kaphatok meg, mégis kihasználom azt amim van, s megtanultam ré vigyázni. A zene, az írás, az olvasás az életem részévé vált pillanatok alatt, ugyanis tavaly január óta hála Rowling HP-jének, s Steph. Vámpírjainak, hogy mára ott vagyok, ahol vagyok, s ezt köszönöm.

Tanult ember akarok lenni, aki tud a világról, földrészekről, az állatvilágról, a számokról, egy adott hitről, a rég történt harcokról, egy másik ország kultúrájáról, más nyelvekről. Szerintem ez fontos, hiszen ha egy olyan dologról beszélnek a fülem hallatára, amiről azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák akkor – én legalább is – rosszul érzem magam.

Viszont nálam a könyv téma eléggé… fura. Nem olvasok el akármit. Mielőtt megveszek, egy könyvet áttanulmányozom, utána nézek, s ha eléggé különlegesnek tűnik, megveszem. Több millió forintot el tudnék költeni könyvekre, nem lenne határ, HA lenne keret, amiből megveszem.

Zene. Ez megint érdekes, az én esetemben. Mindent meghallgatok amiből, az agyam tud egy helyzetet, érzelmet kreálni. Mást nem. Ha egy szám sablonos, oda az egész. Nálam ez agyban dől el, s a zenéhez kötődik az írás. Mielőtt leírnék, akármit elképzelem egy adott számra – lehet az akármilyen műfajú -, elképzelem, mint valami színdarabot, s leírom.

Áh, színdarab! Színház. A nagy álom. Nem tudom, pontosan mi is szeretnék lenni amikor ’nagy’ leszek, de mindenképpen kötődnie kell az irodalomhoz. Színész, színház, vagy esetleg még az író is. Nem vagyok profi sőt! De érzem, TUDOK fejlődni és fogok is. ha már ott állok az álom kapujában és ahhoz csak fejlődés, soksok munka és idő kell, nem adom fel.

Nem adom fel. Nem. Nem. Nem. Akármennyire nincs egy csepp önbizalmam sem, nem adhatom fel. Ha az életem vak vágányra ér csak leülök a fal tövébe
és várom a fényt ami elűzi a sötétséget, s amint ez megtörtént felkelek és indulok tovább a nekem szánt úton.

Az életem azért van, hogy éljem. És én élem is. Sosem vontam meg magamtól olyasmit, ami elérhető volt. Vegyünk pl.nek egy szelet csokoládét. Megkívánja az ember, de nem eszi meg mondván ’sokbenneatartósítószer’ nah neeem. Nekem ilyen nem hagyja el a szám. Nem mintha elítélném azt, akinek igen. Nekem nem fogja az biztos. Minek van az élet, ha nem azért hogy éljük…?

Sokat vagyok egyedül, de mégsem érzem magam magányosnak. Hiszen ott van az írás, a zene és nem utolsó sorban az én drága könyveim. Ha társaságban vagyok, sokat nevetek, és csak szimplán hülye vagyok. Néha úgy érzem, két énem van. Az egyik a lírai a másik pedig, a tipikus kamasz. Nem szeretem, ha összekeveredik a kettő, jól van ez így.

Ha most leírnám azokat a dolgokat, ami nélkül üres vagyok, akkor az elég sok időbe tellene, de azért említenék egy párat.
A zene, a Twilight, a családom, az emlékeim – mint fizikai, mint lelki -, az írás, a laptopom (ami meg kell jegyeznem, olyan mintha a testrészem lenne) és végül a csokoládé nah, meg a nikotin.

Mielőtt írnék, bekapcsolok valami számot, lehet az gagyi, művészi, akármilyen csak zene legyen. Elképzelem, mint egy színdarabot, rágyújtok, majd leülök a laptopom elé s leírom s tökéletesítem. Ez amolyan rituálé.

Nah, remélem, aki elolvassa ezt a bejegyzést kicsit, de megért, s megismer belőlem egy darabot (: