Valami elszakadt bennem

Valami elszakadt bennem.. ott legbelül. Szemmel nem látható helyen. A lelkem legmélyén. Mintha valami láthatatlan rosszakaró kis lény az enyészetnek akarná adni a lelkem. Kitartsak? Nos, kitartok.. de mégis meddig? A beszéd, a szavak sok mindent helyre hozhatnának, de mégis mikor. Ez két személyen múlna. Azt hittem, hogy a barátom, és én megbíztam benne.
Bizalom. Nagy kincs és akinek a kezében van, az hatalmat tart a markában, még ha nem is sejti az illető. Soha többet nem bízok meg senkiben. Még sokszor a saját magamba tett hitemben is megingok. Akkor miért adnám egy másik embernek kulcsot a gyengeségeim kapujához? Ennyire hülye még én sem vagyok. De voltam. Óóó, milyen botor voltam. Annyira fáj, és annyira félek.
Jelen percben üresnek érzem magam. Végtelenül üresnek és erről te tehetsz. Hátba döfsz, mint egy hazug árulót amikor végig a te érdekeidet néztem, nem pedig a sajátomat. Na, igen van az a k*rva hasztalan tulajdonságom, hogy sosem a magam érdekit figyelem hanem, az állítólagos barátaimét. Ha azt mondják csütörtök, akkor már elmúlt egy hétfő nem? Titokzatos hétfő.. burokba foglalja a hazugság és álca keverékét. Én lennék a hibás, én vigyem el a balhét amit el sem követtem? Na, azt már nem. Pokolian hiányoznak a veled kapcsolatos dolgok. Amikor eszembe jutnak az emlékek mosolyognom kell, de ez csak külső jel. A szívem összefacsarodik a gondolatra, ha az jár a fejembe - mint most -, hogy engem hibáztatsz, engem gyűlölsz és döfsz hátba azért amit el sem követtem.
Tanultam. Nagyon sokat tanultam. Nem bízok meg ezentúl senkiben sem. Nem tárom fel többet a gyengeségeimet, és nem mutatok mást, mint aki vagyok. Én vagyok én. Merszi.. őszintén, csúnyácskán, védekezve.. de én vagyok. Magamra találtam. Köszönöm. Tényleg.
Ha valóban engem hibáztatsz továbbra is.. akkor kérlek, felejtsük el egymást, és hagyj engem békén. Jól éreztem.. nem jelentek és jelentettem neked semmit sem. Akkor kösz. Ég veled, Isten áldásával.