Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz.

ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. ha választania kell, hát válasszon hamar. én várni fogom. vagy elfelejtem. a várakozás fáj. a felejtés is fáj. de minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.

egy pont, ahol túléled a lehetetlent..

Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart.

A zene nélküli élet, nem élet;

29 május, 2010

Bogyóó

Szóval, tegnap elég nagy agymenéses percemben megígértem Bogyónak ezt a bejegyzést, mondván meglepi lesz. Jójó, persze ő már tudja, hogy megírom ezt a bejegyzést.. mivel na, nem bírtam magammal és elmondtam.
Khhm.. boldog pontpontvesszőcskedik szülinapot Bogyó! Nem mondom mennyi lett.. zavarja.. de mért is? Nos, most ez mindegy. Olvassa a blogom és kifog akadni, de semmi baj, majd megnyugszik. Múltkor volt szíves megjegyezni, hogy szülinapi köszöntő lett a blog, hááát, most már nem mondhatja, mivel ő is itt van, mint megköszöntött. Ó, elöljáróban annyit, hogy ha azt mondom: Tibcsi, A nyugdíjas ééés Bogyó, akkor egy személyről beszélek, csak skizofrént játszok és ez is a játék része. Nem bírok felnőni, nem is vagyok öreg meg semmi ilyesmi.. csak egy hírhedt álmodozó gyerek. Na, de kanyarodjunk vissza.
Azért lett Bogyó.. mert sajt. Ezt nem tudom igazándiból. Csak jött. Bogyó.
A nyugdíjas pedig azért, mert mindig olyan korán lefekszik aludni.. pontosítva: 11kor!
Amúgy, tudni kell róla, hogy a barátom. Nagyon jó barátom, mindig elmondhatom neki, ha valami fáj és meghallgat ez a legjobb. Nem sz*rja le, hanem annyit ír, hogy 'értem' és nekem ez bőven elég. Jó, hogy van nekem. Ez az igazság. Szavakba önteni pokoli nehéz lenne, de tényleg jó, hogy vagy. Angol szöveget fordítva, Tibcsisen, a 'csi' kötőszót ellenezve, kis hülyén.. de szeretés van♥ Könyörgök az ég felé, hogy ne csalódjak benned is. Kántálom a 'kérlek' szót, hogy maradj meg nekem. Kérlek! kérlek! kérlek..!
Gondolom sokakat meglepett ennek a bejegyzésnek a hangvétele.. de olyan jó kedvem van. Repülök, repülök, egy csillag felé a saját füst felhőmbe zárva. Lebegek, lebegek súlytalanul és nevetek az elmúlás fájdalmán. Tudom, hogy mindig tíz centivel a Föld felett leledzem, de most élvezem ezt. Annyira leírhatatlanul könnyű és.. szabad. Szabadon lebegek egy csillagon ülve, és téged nézlek, még ha nem is tudsz róla (:

0 megjegyzés:

Twilight - forever and even longer ♥

O here will I set up my everlasting rest, and shake the yoke of inauspicious stars from this world-wearied flesh.
Eyes, look your last!
Arms, take your last embrace!
And lips - O you, the doors of breath seal with a righteous kiss dateless bargain to engrossing death!

These violent delights have violent ends...
..and in their triumph die, like fire and powder, which as they kiss consume.