Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz.

ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. ha választania kell, hát válasszon hamar. én várni fogom. vagy elfelejtem. a várakozás fáj. a felejtés is fáj. de minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.

egy pont, ahol túléled a lehetetlent..

Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart.

A zene nélküli élet, nem élet;

09 május, 2010

Főszerep

Aby nem is olyan rég bejelentette, hogy ihlete támadt, de a főszereplő személyében engem képzel el. Na, ilyenkor én, a magát utáló, és fitymáló lány mit gondolhat? 'b*zdmeg ez valami vicc?!' kb. igen ez volt az első gondolatom, de nem, nem vicc. Nagyon meglepődtem, mert mindig is ilyesmiről álmodtam. Aby, mint az író nem akarta/akarja elmondani, hogy miért pont én, azt felelte kérésemre miszerint mondja meg: majd megtudod, ha megírtam az első fejezetet. Addig is le kell írnom magamról egy csomó mindent ami azt hiszem nehéz feladatnak bizonyul. Aby azt is mondta, hogy megváltoztathatom a történetben a nevem, de eddig még nem találtam olyan nevet ami hozzám illene a Merszin kívül. Talán a Scarlet.. de ezen még agyalok. A történethez választhatok egy másik lány képét vagy lehetek én.. én. Ez is necces mivel olyan kis csökötten csúnyácska vagyok, hogy nagyon és nem tudom mi lesz abból, ha az én képem lesz feltűntetve a blogon. Blogon bizony. Istenem, ez olyan pokolian jó érzés. Nagyon meglepett és nagyon meghatott ez az egész. Egy nagy vágyam vált ezzel valóra és annyira boldog voltam mikor megtudtam. Színésznő és író lévén nagyon szerettem volna egyszer magamról olvasni, és bízom benne, hogy magamra ismerek majd a történetben. Nem vagyok egoista, nem kell félre érteni, ez csak puszta kíváncsiság.
Nagyon szépen köszönöm Abigel a lehetőséget, de igazán nem értem, hogy mi fogott meg bennem, és pont én, hogy tudtalak megihletni amikor semmi olyasmi nincs bennem.

3 megjegyzés:

Dugong írta...

Meg mondom neked őszintén, drága Donnám (ez a megszólítás örökre meg marad, annyira tetszik), engem is meg fogott a karaktered, őszinte és szerény személyiséged, ami mégis vad, a maga módján. Én is erősen gondolkozom, hogy bele kéne írni téged a saját történetembe, de még nem tudom, hogy hogyan... Sebaj, majd kitalálom*elgondolkozó fej*. Ha valaki újra bele akar írni téged a történetébe, tudd, hogy azért, mert elragadó vagy*vigyor*

Pusz, Dugong/Ale

Donna írta...

oh, köszönöm :) nagyonis tetszik ez a megszólítás, és jó hallani főleg Tőled. hát, ezt nem gondoltam volna, hiszen amiket én ide leírok az én vagyok, de nem kittem volna, h ez valakit is megfog.. nem érzem magam különlegesnek vagy ilyesmi, én csak szimplán őszinte vagyok. O.o engem?! jaj, te lány :D elragadó? naaaa, ne :D
áhh, Alexa, h te mindig írsz nekem.. ez annyira pazar érzés :D van aki véleményezi a kis szarjaimat.. ez olyan jó, köszönöm.
puszil: Donna :)

Dugong írta...

Persze, ha olyan dolgokat írsz, amiktől úgy érzem, hogy ki kell mondanom valamit, akkor ki is mondom. Hisz, te tényleg oalyn dolgokat írsz, amik megmozdítanak bennem valamit.

Pusz, Ale

Twilight - forever and even longer ♥

O here will I set up my everlasting rest, and shake the yoke of inauspicious stars from this world-wearied flesh.
Eyes, look your last!
Arms, take your last embrace!
And lips - O you, the doors of breath seal with a righteous kiss dateless bargain to engrossing death!

These violent delights have violent ends...
..and in their triumph die, like fire and powder, which as they kiss consume.