Határokon belül, és túl

Átléptem egy határt. Egy olyan határt amit nekem nem szabad. Lehet, hogy más megteheti, sőt biztosan meg de nekem egyszerűen nem szabad. Van a határ és annak a túloldala. A határon belül élek én, mint semmis lény akinek van egy saját maga alkotta élete, stílusa, szokásai és van az a hely ahol már a határon túl vagy. A határon túl kudarcok, csapások érnek amiket nem tudsz kivédeni és végül koppansz.
Én átléptem a határt először körülnéztem mosolyogtam és elindultam egy ösvényen, amiről ma már tudom, hogy nincs se vége, se eleje.. körbe-körbe mászkáltam. Remény és annak apró, kicsiny szikrája lobbant szemembe és égetett, míg végül kialudt. Csapás ért, nagy fokú és rájöttem.. koppantam. A határ túloldala nem való nekem.. nem vagyok hozzá elég jó, nem vagyok oda való. Én, mint semmis átlag ember, nem nagy igényekkel de annál nagyobb álmokkal, maradok itt a seggemen és élek a mának. A mának, ahol megpróbálok aranyos, türelmes lenni és segíteni másoknak. Nem nézem, hogy nekem mi a jó, ha valami fáj, akkor tűröm azt a nyamvadt fájdalmat és elmerülök benne mosolyogva. Mosolyogva azért mert érzek, érzem a fájdalmat és ez lehetővé teszi, hogy érző emberként éljek a Földön. Mazochista lennék? Vagy Márk elmondása szerint hülye? Hmm, lehet.. vagy biztos. Bolondok vannak a világon, én magam is az vagyok, de ha találkozok egy másikkal megkérdezem, ő mit mond erre.