Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz.

ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. ha választania kell, hát válasszon hamar. én várni fogom. vagy elfelejtem. a várakozás fáj. a felejtés is fáj. de minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.

egy pont, ahol túléled a lehetetlent..

Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart.

A zene nélküli élet, nem élet;

28 június, 2010

grrr.. figyelem Világ!

Amit ma megtehetsz, de halaszd holnapra. Abban a pillanatban, ahogy eszedbe jut tedd meg mert akkor lesz a legtökéletesebb. Ha holnap teszed meg, fele annyira sem lesz , és lehet, hogy meg sem teheted mert valami közbejön.

Néhány alapvető tény a nagy robbanás előtt. Ma még ilyen vagyok, de tudom, hogy holnap ilyenkor felajzott, és olyan leszek. Eclipse, holnap 20 óra. A New Moon premier előtt nem lehetett velem beszélni, életem egyik fénypontját vártam. Most várom a másikat. Más leszek, de jobb.
~ma beszélgettem apuval - haza jött Angliából szabadságra picit, de 12.én megy vissza. Már készülök a súlyos és nehéz elválásra. Nem gondolok rá, nem agyalok rajta. Ha eljön akkor itt lesz, és amikor beakar jönni azon az ajtón ami a csak és kizárólag színes és boldog pillanatokat tartalmaz és vár.. nos, akkor kirakom a szűrét - azt mondta érezni lehet a beszédemen, hogy sokat olvasok. Nem beszélgettem vele így már január óta - akkor ment ki - és baromi jól esett ezt tőle hallani. Mindig is úgy voltam vele, hogy ők igazából büszkék vagy mik, hiszen a kicsike könyv gyűlölő lányuk 14 évesen olvasni kezdett. Na, igen akkor lettem ember.
~kék körmökkel írok éppen. Holnap megyek és veszek sárgát, színeset... alig várom, hogy az egyik pacsmag magazin meghozza a lilámat és kékes zöldemet, mmmm lesz a javából használni. Szeretem amikor színes a körmöm, jó ránézni hiszen tudja a saját valómat. Ma apu azt is megjegyezte, hogy milyen hosszú, művész ujjaim vannak. - igaz, hogy hosszúak, de hogy művész? nem tudom. Zongorázni kéne. Hiányzol drága zongora.
~szerelmes vagyok. Mondjuk ez a fajta szerelmem több ágra osztható. Sosem voltam még személybe szerelmes. Szerelmemnek több ága van, és ennek a tisztelet ágának több tárgya van. Első szerelmem volt Slash gitárja♥, majd a Breaking Dawn♥. Most estem bele az Eclipse Ost.ba♥. Tegnap ilyen időtájba - 2:49 - olyan hatást ért el nálam amilyet soha semmi sem. Szeretem, imádom Gunst, de még ő sem ért el ilyen meglepő és megrázóan édes fordulatot. Olyan helyre röpített el ahol megfürödtem önmagamban. Ittam a ihletek földjének sóhaját.. annyira éltem, mint még sosem. Szív dobbanásaim e körül a lemez körül forognak. Azt a ritmust ütik szüntelenül ami ekkora hatást keltett bennem. Annyira gyönyörű, lélegzet elállítóan fájó. Fáj ha hallom, annyira édes és gyönyörfakasztó kín ez. Az a kín, és fájdalom amit örök életemre elbírnék viselni.
Szerelem. Bűnös érzelem. Egyetlen egy szóval kilehet fejezni: Szeretlek. Mégis miféle szellem lehet ez? Megmagyarázni az érzelem fogalmát nem lehet. Ajak nem tudja megformálni azt, amit érzel amikor belekóstolsz ebbe a fogalomba.

grrr... figyelem Világ! Holnap 20 órakor Donna átalakul. Jobb lesz.. óó de még milyen jó. by: merszi ;)

0 megjegyzés:

Twilight - forever and even longer ♥

O here will I set up my everlasting rest, and shake the yoke of inauspicious stars from this world-wearied flesh.
Eyes, look your last!
Arms, take your last embrace!
And lips - O you, the doors of breath seal with a righteous kiss dateless bargain to engrossing death!

These violent delights have violent ends...
..and in their triumph die, like fire and powder, which as they kiss consume.