Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz.

ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. ha választania kell, hát válasszon hamar. én várni fogom. vagy elfelejtem. a várakozás fáj. a felejtés is fáj. de minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.

egy pont, ahol túléled a lehetetlent..

Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart.

A zene nélküli élet, nem élet;

27 június, 2010

Fura betegségem neve: The Twilight Saga

Decemberben lesz már két teljes éve, hogy az életem része a Twilight Saga. Akárki elítélhet, mert azt mondja, hogy ez a regény sorozat olyan, mint a többi.. de nem, nekem nem.
Megváltoztatta az életemet és tudom, érzem, hogy van világképem. Kritizálni tudnám, persze, hogy tudnám mégsem teszem. Akkora vehemenciával tisztelem ezt a művet, hogy egyszerűen az elveim nem engedik meg, hogy megtegyem. Olyan, mint egy tabu: nem lehet megszegni. Vagy akár egy vallás. Én e szerint a vallás szerint élek. Betartom a magam által kreált néha több, néha kevesebb szabályból álló parancsolatot.
A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.
Igen, van ilyen is. Amikor a saját vallásomat megszegve nem írok. Az írást, úgy kaptam a Twilight által, mint magamat. Leírhatatlan, szavakba nem foglalható érzelem gombolyag. Azért írok mert egy másik ember lettem - a Twilightnak és a Harry Potternek köszönhetően. És amikor nem vetem papírra a gondolataim kusza halmazát, megszegem az első szabályt. Olyankor eléggé elkap a lelkifurka és csak egy módon enyhíthetem: írok.
Több ezer forintot költöttem a Twilightos csecsebecséimre. De! Ma már, hogy a polcomon tudhatom a képen található holmik mindegyikét - kivéve egy pólót az varrónőnél van - nyugalom települ a szívemre. Ez a nyugalom hasonló az íráshoz kapcsolódó bágyadt nyugalmamra. Hasonló, de nem ugyan az.
Köszönöm Stephenie Meyer. Olyan hála és szeretet önt el amikor Rád gondolok és annyi szeretet, élményt kaptam amit sosem reméltem. Olyan életet kaptam Tőled amiért életem végéig vezekelni fogok.

0 megjegyzés:

Twilight - forever and even longer ♥

O here will I set up my everlasting rest, and shake the yoke of inauspicious stars from this world-wearied flesh.
Eyes, look your last!
Arms, take your last embrace!
And lips - O you, the doors of breath seal with a righteous kiss dateless bargain to engrossing death!

These violent delights have violent ends...
..and in their triumph die, like fire and powder, which as they kiss consume.