Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz.

ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. ha választania kell, hát válasszon hamar. én várni fogom. vagy elfelejtem. a várakozás fáj. a felejtés is fáj. de minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.

egy pont, ahol túléled a lehetetlent..

Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart.

A zene nélküli élet, nem élet;

20 június, 2010

Boldog szülinapot Edward! ♥

Boldog szülinapot Neked Edward! Persze, tudom, hogy egy karakter vagy aki csak a filmvásznon és könyvek mese világában szerepel mégis tudom, hogy meg kell ezt most írnom még ha sosem fogod megkapni, nemhogy olvasni.
Köszönettel tartozok Neked azért aki lettem. A Twilight és a személyed megtanította, hogy kiis vagyok. A könyv elolvasása, a film megnézése után egy másik ember lettem. Egyedi gondolkodást adott Neked Steph. de Te így vagy jó. Megváltoztattál és ma már egy jobb ember vagyok. Már van értelme az életemnek, tudom, hogy ki akarok lenni. Tudom, hogy sokat kell fejlődnöm, küzdenem, harcolnom, hogy elérjem amit akarok. Köszönöm Neked. Ha nem lenne ez a sorozat, ha nem lennél Te akkor ma nem tudom, hogy hol lennék. Talán beálltam volna én is a dicdüc zenére vonagló csitrik közé... kitudja.
Tudom, hogy örökre a szívemben maradsz mert akkora ajándékot adtál nekem, amit meghálálni sem tudok. Tudom, hogy lesz egy idő amikor kissé feledésbe merül a neved, de azt is tudom, hogy cseppet sem kell félnem mert az életem utolsó percéig velem maradsz. Amikor eljár felettem az idő boldogan fogok emlékezni azokra a percekre amiket Veled élhettem meg. Én megöregszem, de Te, Edward sosem. Örök emlék maradsz.
Novemberben lesz, hogy két éve más vagyok és megváltozott az életem. Csodás fordulatot vett de nem bánom. A tetteim, a lépteim és az egész kusza életem már a Twilight jegyében játszódik.
Ha felnézek a kék égre Téged látlak benne. A kék színt örökké hozzád fogom kötni. Isten fenn van az égben, de már nem csak ő. Két éve nekem Te is ott vagy. Akár egy őrangyal kérhetek Tőled és válaszolsz. Segítesz és irányítasz. Köszönöm.
Ez nem egyszerű rajongás. Ez tisztelet egy kitalált, megálmodott szereplő felé. A kisugárzása, a jelleme tett olyanná amilyen vagyok.
1901. 06. 20-a biztosan szép nap lehetett. Sok gyermek születhetett ebben az időpontban, de mivel Steph. is erre a dátumra tette tündöklő vámpírunk születését ezért én bizton állítom: az a nap egy gyönyörű nap volt.
Boldog szülinapot Edward Anthony Masen Cullen!

2 megjegyzés:

Dugong írta...

Drága Dilis Donnám!

Ha valaki eggyire elkötelezetten tisztel valakit, akkor bizton állíthatom, hogy megtalálta a múzsáját. Neked Edward a múzsád, nekem valaki más, de tudom, hogy aha magvan, akkor ez a dolog addig szól, amíg az a valkai össze enm töri a szíved. Még szerencse, hogy Edward sosem fogja össze törni a szíved, mert nagyon sírnék, a múzsa nélkül maradnál.
Épp most olvasok egy könyvet, aminek a hátuljára a következő van írva: Vámpírok?! Lassan leáldoz nekik. Nagyon szomorú bele gondolni, hogy talán tényleg ez fig történni. De tudom, ha valakit annyira megérintett ez a téma, mint téged, akkor annak a lelkében továbbra is ég a tűz.

Pusz, Dugong

Donna írta...

Sziaaaa Drága Dugong!
igen, valóban énis úgy érzem, hogy neked Edward az aki inspirál és aki segít. Edward biztosan nem töri össze a szívem és ez azért megnyugtató. örökre itt lesz nekem, hogy segítsen és én annyival tudom meghálálni, hogy végbemenőkig tisztelem. köszönöm, h ismét írtál :)

puszillak, Donna.

Twilight - forever and even longer ♥

O here will I set up my everlasting rest, and shake the yoke of inauspicious stars from this world-wearied flesh.
Eyes, look your last!
Arms, take your last embrace!
And lips - O you, the doors of breath seal with a righteous kiss dateless bargain to engrossing death!

These violent delights have violent ends...
..and in their triumph die, like fire and powder, which as they kiss consume.