Hiányzol

Hiány. Milyen egyszerű szó és mégis mennyire nehéz, és nagy gondokat, agy megdogoztató helyzeteket, lelki fájdalmat tud okozni. Lelki fájdalom. Nos, nekem az most van bőven.
Vége az évnek, nincs több hajsza éés a nagy szikla csak úgy lecsúszott a vállamról én pedig elkényelmesedtem. Egy hónap. Egy hónapja b*szok írni egy átkozott sort nem írtam! Egy magamfajta költői léleknek ez borzasztó hosszú kihagyás. Annyi kétely ácsingózik a testemben, a zsigereimben végig.. az a mennyiség. És én ezeket nem tudom megemészteni! Tennem kell ellene! Hiányzol. Annyira kimondhatatlanul hiányzik az írás.
Amikor megismertem a Merengőt azt mondtam: én csak itt egy HP fic olvasó leszek. Én nem fogok írni.
A francokat nem! Ki akarok törni, meg akarom mutatni a világnak, hogy igenis én vagyok az a magyar lány aki tud írni és akar és küzd és ott van a neve ahol a legnagyobbaké van! Meg akarom valósítani azt amit elterveztem. DE én ehelyett csak ülök a seggemen és nyavalygok, cigizek és bulizok, alszok és lustulok, gépezek és gépezek(!) nem teszek semmit ez ellen! Elnézem az embereket akik adják ki a könyvüket, frissítenek és írnak, én meg ülök és úgy viselkedek, mint egy magamfajta tini lány! Nem akarom! Nem akarok egy lenni a sok hülye, önelégült pasizós p*csa közül, akiknek egy gondjuk az, hogy nem tetszenek minden szembe jövő lepedő virtuóz egyénnek. Sosem akartam ez lenni. Most pedig mégis.. abban a világban, abban a füst felhőben lebegek és leledzek amit sosem szántam magamnak. Nem a sors sodorta ezt felém.. óó nem. Ezt én játszottam ki a sorstól, az pedig elém hajította, mondván: nesze! Vidd amit megfőztél.. te senki..
Senki vagyok. Egy egyszerű, önmarcangoló senki. Grat.
Dugong.. rávilágítottál arra ami a legjobban nyomja a szívem. Te mindig itt vagy. Itt ahol az események zajlanak, itt ahol a sziklák gördülnek le a vállamról és fel vissza. Itt vagy, és látsz. Ugye nem tűntem el..? De. Nagyon is eltűntem. Egy óriási áramlat lesodort a víz alá, nem látom a fényt, nem kapok levegőt. Megfulladok. Kapálódzok, segítségért kiáltok. De ebben a hatalmas szurok feketeségben nincs senki, csak én és a döntéseim. Elkapom a felém nyújtott kötelet amit már húznak vissza a felszín felé. Úszok utána és belekapaszkodom abba az életbe amibe élni akarok. Ha elhalasztom ezt a csodás lehetőséget akkor a felszín alatt fogok meghalni, senkiként. Mi legyen merszi..? Gondolkozz! Élj végre!
Írni fogok. Rengeteg szabad idő, kellemesen hűs időjárás, kék Camel, az én elnyűtt csoda laptopom♥.. ez kell ahhoz, hogy végre: éljek!
Hiányzik, az a lány aki voltam. Hiányzik, a veled eltöltött idő. Hiányzik, az ahogy megizzasztott és feldühített a lényed. De amikor itt vagy, csak akkor lehet minden: egész.

*holnap felnézek a háborgó kék égre, mosolygok és cigizek, nevetek és sírok. az érzéseim összecsapnak akár a hideg és a meleg találkozása ami villámokat eredményez.. de én nem bánom. villámlani fog az eszem és a lelkem egyszerre, de végül minden elnyugszik. nyugalom... nyugalom csodás nyugalom.. hol vagy? mért nem fogod a kezem? szorítsd meg, hogy tudjam itt vagy és élsz! ha elbújtál kiáltsd: itt vagyok! ha elmentél gyere vissza! nyugalom téged akarlak mióta csak eltűntél.. eltűntél de hova? gyere vissza.. kérlek.. nagyon kérlek. ha most azt súgod, tegyem amit helyes ígérem, azt fogom tenni. drága nyugalom..*