That's me

Igazából, nem tartom magam egyszerű embernek, inkább, bajosnak. Igen, asszem ez a megfelelő szó rám. Sokminden érdekel, sokmindenért rajongok, és sokminden nlkül nemtudok élni. Ami fontos számomra, azért ölni is tudok, és az érzés, amit egyes dolgok, személyek, tárgyak iránt érzek, az nem halványul el sosem.

A gyermeki énem úgy érzem, ökrökre megmarad, ugyanis én vagyok, azaz ember, aki nem akar megöregedni, megkomolyodni. Amikor én be fogom tölteni a 18. életévem, nekem az lesz érvágás, pedig tisztába vagyok vele, hogy 18nak lenni nem azt jelenti, hogy vége a fiatalságnak.

Tudok, gyerek lenni, mesét nézni, mert nézek. Például nézek rendszeresen, és szeretem is a mangákat, animéket. Imádom, ahogy kifejezik őket, az érzelmeiket, számomra az manga a mese. Nem vagyok túlságosan oda a Disney-ért. Számomra egy mesének legyen értelme, s miután megnézek egy részt, tudjak rajta agyalni, tudjam magamba rendszerezni.

A filmekkel is hasonlón állok. Nekem nem az alapján jó egy film, hogy hány díjat zsebelt be. Hanem az a lényeg, hogy én hány díjat adok, az adott rendezőnek, vagy színésznek, jelenetnek. A kedvenc filmjeim – számomra -, különlegesek. Van bennük valami, ami csodás, s engem elvarázsolt, esetleg megríkatott.

Vannak dolgok, személyek, filmek, tárgyak, kijelentések, szokások, amik nélkül nem vagyok hajlandó élni. Tudom, hogy elég sokmindent nem kaphatok meg, mégis kihasználom azt amim van, s megtanultam ré vigyázni. A zene, az írás, az olvasás az életem részévé vált pillanatok alatt, ugyanis tavaly január óta hála Rowling HP-jének, s Steph. Vámpírjainak, hogy mára ott vagyok, ahol vagyok, s ezt köszönöm.

Tanult ember akarok lenni, aki tud a világról, földrészekről, az állatvilágról, a számokról, egy adott hitről, a rég történt harcokról, egy másik ország kultúrájáról, más nyelvekről. Szerintem ez fontos, hiszen ha egy olyan dologról beszélnek a fülem hallatára, amiről azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák akkor – én legalább is – rosszul érzem magam.

Viszont nálam a könyv téma eléggé… fura. Nem olvasok el akármit. Mielőtt megveszek, egy könyvet áttanulmányozom, utána nézek, s ha eléggé különlegesnek tűnik, megveszem. Több millió forintot el tudnék költeni könyvekre, nem lenne határ, HA lenne keret, amiből megveszem.

Zene. Ez megint érdekes, az én esetemben. Mindent meghallgatok amiből, az agyam tud egy helyzetet, érzelmet kreálni. Mást nem. Ha egy szám sablonos, oda az egész. Nálam ez agyban dől el, s a zenéhez kötődik az írás. Mielőtt leírnék, akármit elképzelem egy adott számra – lehet az akármilyen műfajú -, elképzelem, mint valami színdarabot, s leírom.

Áh, színdarab! Színház. A nagy álom. Nem tudom, pontosan mi is szeretnék lenni amikor ’nagy’ leszek, de mindenképpen kötődnie kell az irodalomhoz. Színész, színház, vagy esetleg még az író is. Nem vagyok profi sőt! De érzem, TUDOK fejlődni és fogok is. ha már ott állok az álom kapujában és ahhoz csak fejlődés, soksok munka és idő kell, nem adom fel.

Nem adom fel. Nem. Nem. Nem. Akármennyire nincs egy csepp önbizalmam sem, nem adhatom fel. Ha az életem vak vágányra ér csak leülök a fal tövébe
és várom a fényt ami elűzi a sötétséget, s amint ez megtörtént felkelek és indulok tovább a nekem szánt úton.

Az életem azért van, hogy éljem. És én élem is. Sosem vontam meg magamtól olyasmit, ami elérhető volt. Vegyünk pl.nek egy szelet csokoládét. Megkívánja az ember, de nem eszi meg mondván ’sokbenneatartósítószer’ nah neeem. Nekem ilyen nem hagyja el a szám. Nem mintha elítélném azt, akinek igen. Nekem nem fogja az biztos. Minek van az élet, ha nem azért hogy éljük…?

Sokat vagyok egyedül, de mégsem érzem magam magányosnak. Hiszen ott van az írás, a zene és nem utolsó sorban az én drága könyveim. Ha társaságban vagyok, sokat nevetek, és csak szimplán hülye vagyok. Néha úgy érzem, két énem van. Az egyik a lírai a másik pedig, a tipikus kamasz. Nem szeretem, ha összekeveredik a kettő, jól van ez így.

Ha most leírnám azokat a dolgokat, ami nélkül üres vagyok, akkor az elég sok időbe tellene, de azért említenék egy párat.
A zene, a Twilight, a családom, az emlékeim – mint fizikai, mint lelki -, az írás, a laptopom (ami meg kell jegyeznem, olyan mintha a testrészem lenne) és végül a csokoládé nah, meg a nikotin.

Mielőtt írnék, bekapcsolok valami számot, lehet az gagyi, művészi, akármilyen csak zene legyen. Elképzelem, mint egy színdarabot, rágyújtok, majd leülök a laptopom elé s leírom s tökéletesítem. Ez amolyan rituálé.

Nah, remélem, aki elolvassa ezt a bejegyzést kicsit, de megért, s megismer belőlem egy darabot (: